Ezen a földön

TASR/AP-felvétel

Szlovákia államfője, Zuzana Čaputová és kormányfője, Eduard Heger is szűk családi körben találkozik Ferenc pápával. Mi is ott lehetünk a szentatya közelében a következő napokban, akár Magyarországon, akár Szlovákiában.

Közhírré tették, hogy az elnöki palota előtti udvaron rendezett hétfői ünnepélyes ceremónia után a pápa és az államfő az arany szalonba vonul. Négyszemközti megbeszélésükön csak a tolmács lesz jelen. Ezután a szentatya a zöld szalonban találkozik Čaputová szűk családjával. Ott lesz az elnök asszony két lánya, a szülei, valamint az élettársa. Itt kerítenek sort az ajándékok átadására is. Egyelőre csak annyit árultak el, hogy az államfő ajándéka szimbolikus, de gyakorlati értéke is van, és egész Szlovákiát jelképezi. Zárt körű audiencia keretében találkozik Ferenc pápával Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök és családja is, ahol a kormányfő és felesége szintén ajándékot ad át a szentatyának.

Világnézetétől, hitetlenségétől vagy hitétől, annak erősségétől függően bizonyára sokakat megérint a „királyok atyjának, a világ kormányzójának és Krisztus földi helytartójának” közelsége. Rendkívüli kisugárzása, a belőle áradó szeretet és béke, a reménység sugallata, a feltámadás ígérete. És nincs annál felemelőbb, ha szeretteink körében, velük együtt élhetjük át földi létünk különleges pillanatait.

A pápa látogatása azonban arra is emlékeztethet bennünket, hogy a teremtés csodáját átélhetjük az év minden napján. Ahogy belefeledkezünk az élesen rikoltó, az égen vitorlázó ölyvek látványába, amikor leszakítjuk az ezerórányi napfényt magába gyűjtő első fürt szőlőt, ahogy beletúr a hajunkba a társ, akit szeretünk, amikor a Sagrada Famíliában törpékként állva megérint minket a végtelenség.

Emlékeztethet arra is, hogy olyan gazdag, különleges ajándékot kaptunk a földi léttel, amihez fel kellene nőnünk végre, és méltónak lenni hozzá, mielőtt még ebből a Paradicsomból is kiűzetünk. És emlékeztethet arra is, hogy Isten fiát nemcsak a földi helytartója szólíthatja meg, hanem mi mindannyian, életünk bármilyen helyzetében, akármilyen mélységből és magasságból, boldogságban vagy végső elkeseredésben.

Jön a királyok atyja, a világ kormányzója és Krisztus földi helytartója, jön a legemberibb pápa, itt lesz, hogy megszólítson, és int majd a repülő lépcsőjéről, de nem fojthat később sem folyondárként a magány, ha próbáljuk megérteni és megélni azt a csodát, ami körülvesz bennünket ezen a földön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?