Nem kell külön jelentkezni a vakcina harmadik adagjának beadására

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Az elsőbbséget élvező személyeknek nem kell külön jelentkezniük a vakcina harmadik adagjának a beadására. Erről a lehetőségről egy SMS-üzenetben kapnak értesítést – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

Az mRNS-vakcina harmadik adagjának a beadására legkorábban 8 hónappal a második oltás után van lehetőség. Az mRNS-vakcina harmadik adagját be lehet adni függetlenül attól, hogy a beoltott személy korábban vektor vagy mRNS alapú oltóanyagot kapott-e a Covid-19 betegség ellen.

A minisztérium ajánlása szerint a harmadik adagot először az egészségügyi alkalmazottak kapják meg, illetve az immunkompromittált páciensek, vagyis például azok, akik daganatos megbetegedésben szenvednek vagy szervátültetésen estek át, továbbá a szociális otthonok alkalmazottai és lakói, a tanárok és az oktatási intézmények alkalmazottai, a 60 év feletti páciensek, végül pedig a 18 éven felüli népesség többi része.

A minisztérium szerint az egyes csoportok sorrendje időközben még változhat. A regisztráció folyamatának részleteiről a belső rendszer beállítása után fognak tájékoztatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?