Értékek a puttonyban

Megviselte a kényszerpihenő?

Ha nem lennék színész, lehet, hogy már meghülyültem volna. Sőt biztos! Engem a játszás, hogy felmehetek a színpadra, a szerepek tartanak karban. Nekem ez megtisztulási folyamat. Kiadhatom magamból az érzelmeket azoknak, akik lent ülnek. Akár ha sírnak emiatt, akár ha nevetnek. Nekem ez a legfontosabb dolog az életemben. Érzelmeket csiholni. Valószínűleg ezért lettem színész. Ez a mániám. Érzelmeket kiváltani, hogy ne legyen unalmas, sablonos, szürke az életünk. Tenni akarok valamit az emberek puttonyába. Az élet annyira nehéz, mindenkinek annyi sok gondja van! Nehéz ezt az egészet végigtolni, akár szakmailag, akár magánemberként. Szerelem, házasság, kapcsolatok… minden annyira bonyolult! Én nem tudok gyógyítani, pedig az is egy mániám, segíteni az embereken. De ha már orvos nem lehetek, mert nem vagyok elég okos, akkor színészként, a színpadról próbálok segíteni másoknak. Ott tudok a legtöbbet adni. Az nekem is tisztulási folyamat. Kiadhatom akár az örömömet, akár a bánatomat. Nézők és színészek egymásra vagyunk utalva, szükségünk van egymásra. Én legalábbis így vagyok ezzel.

Vírus ide, vírus oda, azért dolgozni is tudott az elmúlt egy év alatt.

Két filmben is játszottam. A színházban streameltünk, Facebook-tartalmakat csináltunk. Volt pár működőképes napom, amikor megint embernek éreztem magam. Rohonyi Gábor rendezésében, a Szia, életem!-ben játszottam egy undok szomszédasszonyt, aki egyedül neveli a fiát, és a végén boszorkánnyá változik. Megtalálnak a boszorkányszerepek. A Centrál Színházban, a Vérszipolyban is boszorkányt játszottam. Nagyon élveztem.

Gothár Péter filmjében, a Hét kis véletlenben is átváltozott. Egérré.

Bezerédi Zoltánnal együtt estünk át a változáson. Mit mondjak? Elég látványosan. Pokolian élvezem, ha kibújhatok a bőrömből. Ha sokfajta ember lehetek. Nálam ez alap. Gothár filmjében a testünk megmaradt, csak az arcunk változott meg. Irtó nehéz ilyen maszkban dolgozni, de megérte a szenvedést. Nagyon jó lett a jelenetünk.

A színház áll az első helyen az életében, mondta előbb.

Természetesen a családom után. Nagyon szerencsés vagyok. Mind a három fiam csodás.

Az is csoda, hogy ennyi munka, ilyen telített évek mellett mindhármuk életében intenzíven ott tudott lenni.

Marcival volt a legnehezebb. Akkor a Katona József Színházban játszottam, nagyon be voltam fogva, rengeteget utaztunk. Vele van igazából restanciám. A másik két fiammal már könnyebb volt, bébiszitterek segítettek. Máshogy ez nem is ment volna. Miután akkor már negyvenéves elmúltam, többet tudtam velük lenni. Egyikükkel kapcsolatban sincs lelkiismeret-furdalásom. Ha együtt voltunk, mindig intenzíven töltöttük az időt. Ők nagyon kiegyensúlyozott családi életben nőttek fel. Ha nem én, akkor a férjem, Puskás Tamás, de valamelyikünk mindig ott volt mellettük.

Dávid színészetet tanul Amerikában.

Samu is kint van. Ő Londonban végzett product designer szakon, de színészként is ki akarja próbálni magát. Erről a szándékáról ő sem akar letenni. Dávid a zeneszerzésben is nagyon jó. Volt egy Pannónia filmzeneverseny, a Kincsem című film egy részletére kellett zenét írni, és ő ott több száz résztvevő közül a közönségdíjat vitte el. Nagyon sok zenét ír a Centrálba, több darabhoz. Osztálytársai és a tanárai filmjeihez kint is zenét ír. Imádja, ez a mániája. Samu nagyon jól rajzol, tervez. Nem aggódom, mindketten nagyon tehetségesek. Jól tudnak dolgozni. Munkás emberek.

Jó anyagból vannak.

Jó apából és jó anyából. De a legidősebb fiamra, Marcira is nagyon büszke vagyok. Sok nagyjátékfilm vágója volt. Legutóbb Szabó István alkotását, a Zárójelentést vágta. Iszonyatosan sokat dolgozik ő is. Jól vagyunk családilag nagyon. Sokat vannak együtt ők, a három testvér is. Ha Dávid és Samu nincsenek itthon, Marci akkor is eljön hozzánk hetente legalább egyszer. Összetartó csapat vagyunk. A fiúk egymást is segítik, ahogy tudják. A két kisebbiknek már közös filmje is van, fesztiválokra neveznek be vele. Dávid már itthon is forgatott amerikai filmben. Meglátjuk, mi lesz. Nagyon rosszkor jött a járvány ennek a generációnak. A tizennyolc-huszonöt év közöttieknek rettenetesen megnehezíti az életét.

Az idősebbekét a rendezői önkényuralom nehezítette meg. A hatalommal való visszaélés. Sokan szólaltak meg az utóbbi időben, hogy meggyötörték, megalázták, lélekben teljesen összetörték őket. Megélt valami hasonlót? Vagy ki tudja védeni az ilyen jellegű támadásokat?

Soha nem tudtam kivédeni. Velem is lejátszódtak ilyen történetek. De, de, de! Több rendezővel is. Igen! De most talán ez is megváltozik. Talán rájönnek arra, hogy a színészből nem a szenvedés árán kell kifacsarni valamit. Agresszíven, két lábbal megtiporva. A színész is jó előadást akar, neki is az a legfontosabb, hogy jól csinálja meg a szerepet. Nem kell hozzá plusz gyilkolászás egyáltalán. Vannak kollégák, akik ezt elfogadják, mert úgy érzik, így lehet kimozdítani a színészt a komfortzónájából. Én a magam részéről ezt nem tartom helyesnek. Sőt kimondottan gyűlölöm.

Mégsem tudta megvédeni magát?

A színpad, a szakma bűvkörébe bekerülve bátortalanná válik az ember. Elveszíti a kontrollt, mindenért rögtön önmagát hibáztatja. Lelkiismeret-furdalása lesz. Azt gondolja, akkor mégsem olyan jó. Elbizonytalanodik. Elhiteti magával, hogy nem jól próbál. A színész iszonyatosan érzékeny élőlény, semmi szüksége nincs a megalázásra. És ha ez megtörténik vele, nem mer kiállni önmagáért. Mintha egy másik dimenzióba kerülne. Infantilisak vagyunk, elveszítjük a felnőttség minimális fokát. Nem mondom, hogy kikérem magamnak, állj le! Teljesen elkaszálnak lelkileg. Nem vagy képes megvédeni magadat. Igen, van egy nemzedék, amely csak feszültséggel tud dolgozni. Volt cseszegetés a Katona József Színházban is. Többször sírtunk a próbákon. De az más volt. Visszapofázhattunk. Lehetett véleményünk. Van sok nehéz emlékem nekem is a múltból. Fájdalmak, sérelmek, épp a feszültség miatt. Nekem nem ez az iskola kell.

Anatolij Vasziljev, a híres moszkvai rendező tervezett Lear királyában, a Nemzeti Színházban együtt játszhatott volna Törőcsik Marival. Sajnos nem jött létre az előadás.

Tulajdonképpen a Lear király miatt jöttem el a Katonából. Nem tudtak, nem akartak egyeztetni a Nemzetivel. Ezért alakult úgy, hogy elszerződtem onnan. Azt mondtam, én ezt nem hagyhatom ki. Dolgozhatnék Vasziljevvel, és nem vállalhatom el? Olyan nincs. Nem adnak ki? Akkor megyek! Egyértelmű volt, hogy azt választom. A végén nem lett belőle semmi, én meg ott ragadtam a Nemzetiben. Tizenkét évre. 2015-ben szerződtem át a Centrál Színházba. Törőcsik Marival a Katonában játszottam a Három lány kékben című Petrusevszkaja-darabban. Mindig árgus szemmel figyeltem őt. Olyan aurája volt, úgy próbált, olyan koncentrációval, olyan elmélyülten, amire nagyon kevesen képesek. Olyan biztonságot adott a tekintete, annyi szeretet volt benne, annyi tudás, de annyi szerénység is! Úgy tudta átadni az író gondolatát, hogy közben hatalmas heggyé nőtt ez a törékeny, pici ember. Nem lehetett kikerülni a hatása alól. Közben a legédesebb, leghuncutabb csaj volt. Beszélt, beszélt, mondta, mondta a takarásban, amíg csak be nem lépett a színpadra. De abban a pillanatban, ahogy ott megjelent, pitty, tökéletesen benne volt a szerepében. Egyetlen másodperc alatt. Igen, a szuggesztivitás! Csak akkor lesz valaki nagy színész, ha ennyire erős egyéniség. Mellette nem lehetett sem jobbra, sem balra nézni, csak rá. Vonzotta a tekintetemet, annyira lenyűgözött a lénye. Meglátogattam őt párszor élete utolsó éveiben. A kórházban is bent voltunk nála Tamással. Nem az a kép él bennem, ahogy ott láttam őt. Azt nem is fogom magammal vinni. Egyébként nem is akartam elhinni, hogy elment. Azt gondoltam, majd úgyis megint összeszedi magát. Hihetetlen erő lakozott benne. Soha nem fogom őt elhagyni a gondolataimban. Amikor próbálok vagy játszom, mindig átfut az agyamon, hogyan gondolkozott a színházról, a szerepekről. Az én életemben, ötéves koromtól mindig és folyamatosan jelen volt. Mintha a másik anyám lett volna. Nagyon szoros lelki kapcsolat ez, ami soha nem fog elmúlni.

Tud róla, hogy egy angol nyelvű hírportál azt írta a neve mögé, hogy the hungarian Meryl Streep?

Ez eléggé hízelgő. Főleg, hogy abszolút a kedvencem Meryl Streep. Amit ő tud filmben, azt Törőcsik Mari tudta. Meryl Streep nyilván tobzódik a jobbnál jobb forgatókönyvekben, mindennap ötöt elolvas, ezért tudja úgy építeni a pályáját, hogy állandóan különböző szerepekbe bújhat, és mindegyik szöges ellentéte a másiknak. Aprólékosan megfigyeli az embereket, és mindent úgy tud visszaadni, ahogy nagyon kevesen. Korszakos zseni, ez kétségtelen.

Igaz, hogy ellopták a Kossuth-díjhoz tartozó kitűzőjét?

Egyszer betörtek hozzánk. A mappa nem kellett a betörőnek, azt ott is hagyta a fiókban. Szobor helyett egy kis jelvényt adtak akkoriban. Azt más helyen tartottam. Megtetszett az illetőnek, talán a rajta levő rubin pöttyöcske miatt. A Három nővérbeli fülbevalómmal együtt ellopta. A sminktáskámat kint találtam meg a kertben, de elvitte a bőrkabátomat és a futócipőmet is. Valószínűleg csaj lehetett a betörő.

Hogyan képzeljem el, mivel tölti az idejét, ha olyan ráérős napja van?

Olvasás az alap. Vagy előveszem valamelyik szerepemet, és megpróbálom átvenni. Vagy zenét hallgatok. Vagy tévét nézek. A Covid alatt sorozatfüggő lettem. Netflix, HBO, ez a két csatorna a kedvencem. Ha itthon vannak a fiaim, rengeteget társasjátékozunk. Most meg a férjemet nézem, ahogy nyírja a füvet a kertben.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/36. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene