Elérhető közelségben a Szövetség?

Szövetség k
Pozsony |

A Híd után az MKP, majd az Összefogás elnöksége is elfogadta a három párt egyesüléséről szóló megállapodást. Az utolsó pillanatig tárgyaltak a részletekről. A Szövetség létrejöttéről most a három párt közgyűlésének, országos tanácsának kell döntenie, ennek menetrendjét azonban módosíthatja a világjárvány.

Az Összefogás szerdán délután jelentette be, hogy a párt elnöksége kedden este elfogadta a hárompárti megállapodás kompromisszumos javaslatát. „Semmi sem áll az egyesülés útjában!” – fogalmaznak a közleményükben. Mózes Szabolcs, a párt elnöke lapunknak elmondta, az Összefogás elnöksége jóváhagyta, hogy az eredetileg szakmai alelnöki tisztség alelnökire változzon, valamint a munkaköri leírása is módosuljon azon javaslatok mentén, amiket az MKP elnöksége ajánlott és elfogadott. Arról az alelnöki tisztségről van szó, amelyet a közös pártban az Összefogás jelöltje tölthetne be. Ezzel a pártegyesítési megállapodás-tervezetről szóló egyeztetések utolsó olyan kérdésében is megszületett az egyezség, amelyet az MKP Országos Tanácsa (OT) nyitott meg még júniusban. Mózes szerint azzal, hogy a megállapodás ezen, korábban már lezárt, majd újranyitott részében engedtek, jelentős kompromisszumot vállaltak. „Az alelnök feladata a Szövetség tartalmi és programjellegű tevékenységének összeegyeztetése, szakmai munkájának felügyelete lesz” – tette hozzá.

Csak felügyelet

Az MKP elnöksége még hétfőn este határozott arról, hogy elfogadja az OT-jük által a nyáron megnyitott kérdésekre, a Beneš-dekrétumokra, az autonómiára és a közös párt tárgyalási nyelvére vonatkozó kompromisszumos szövegjavaslatokat. „Kivételt a leendő alelnök munka- és jogkörének pontos meghatározása képez” – nyilatkozta lapunknak az MKP sajtóosztálya az elnökségi ülésüket követően. Az MKP szerint pontosítani akarták a leendő alelnök és közös párt elnökségének hatásköri viszonyát, ezért javasolták a megállapodástervezet vonatkozó részének megváltoztatását. Mózes ezzel kapcsolatban elmondta, az MKP azt javasolta, a közös pártnak az Összefogás által jelölt alelnöke „felügyelje”, ne pedig „koordinálja” a megalakuló Szövetség szakmai munkáját. „Mi nem akartunk a kifejezéseken lovagolni, ez a választó számára is nehezen érthető, számunkra az a lényeges, hogy a Szövetség szakmai munkája szintet lépjen és hozzáadott értékként azon dolgozhassunk, hogy minél naprakészebb és tartalmasabb legyen a politikája” – tette hozzá. A szóban forgó alelnöki tisztség kompetenciái a mindennapi politizálás szempontjából fontosak, hiszen a szakmai kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusok irányításáról, nyilvános megjelenítésükről van szó. A módosítás értelmében az Összefogásnak ezen a téren gyengült a befolyása, hiszen csak felügyeli, nem meghatározza azt.

A menetrend

Az MKP sajtóosztálya az alelnök kérdése kapcsán azt is közölte, ha ezt sikerül rendezniük, lezártnak tekinthető a közös párt alapszabályának szövegezési munkaszakasza. „És immár semmi nem áll annak útjában, hogy a dokumentum a három párt legfelső döntéshozó szerve, illetve szervei elé kerüljön” – fogalmaz a közlemény. A jelenlegi szereplők közgyűlésének a Szövetség alapszabálya mellett jóvá kell hagyniuk a közös pártban való fúziót és az eddig létező politikai szubjektum feloszlatását. Az MKP közgyűlése szeptember 19-én lesz, előtte a párt OT-je is ülésezik, amely szintén ezekről a kérdésekről tárgyal. A végső döntés jogilag ugyan a kongresszus kezében van, de politikai értelemben az egyes pártvezetések döntése nagyban meghatározza az országos tanácsuk és végső soron a közgyűlésük álláspontját is.

A Híd vezetése már korábban elfogadta a megállapodás kérdéses pontjait. Az MKP OT által kinyitott kérdések közül a Beneš-dekrétumokról, a tárgyalási nyelvről és az autonómiáról szóló pont volt az, amelyekben a Híd ragaszkodott a kompromisszumos megoldáshoz. A közös pártról szóló megállapodásba így a kollektív bűnösség eltörlésére tett közös igyekezet is bekerült, a magyar tárgyalási nyelv mellett pedig bizonyos esetekben más nyelv is használható. Az önkormányzatisággal, vagyis az autonómiával kapcsolatban az uniós jó példák átvétele mellett a megállapodás részét képezi, hogy a közös programot a jelenlegi három párt programdokumentumai alapján állítják össze. Az MKP-nak pedig korábban az önigazgatásról szóló dokumentuma volt a programja.

A Híd eredetileg azt tervezte, hogy szeptember 25-én tartja a kongresszusát. Az egyre romló járványhelyzetre hivatkozva azonban Magdeme Klára, a párt szóvivője lapunknak úgy nyilatkozott, lehetséges, hogy emiatt a közgyűlésüket egy korábbi időpontban tartják meg. „A legvalószínűbb időpont szeptember 18-a” – közölte a szóvivő. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Összefogás most szombaton tarja a kongresszusát, ahol a párt alapszabályát a Szövetség alapdokumentumára cserélik, így lehetővé téve a három párt fúzióját. Ha mindhárom párt közgyűlése jóváhagyta az egyesülést, a Szövetségnek meg kell tartania az alakuló kongresszusát, a fentiek alapján erre szeptember végén, vagy október elején lenne lehetőség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?