Még lehet vetni a repcét

Am agro

A repce vetési ideje augusztus 25. – szeptember 5-re tehető, de manapság már a későbbi vetések is indokoltak lehetnek, hiszen a növény sokáig vegetál az enyhe ősz és tél miatt.

A repce leggyakoribb vetési hibái közé tartozik a túl korai, vagy túl kései vetés, a túl mélyre való vetés, vagy pedig az egyenetlen mélységű vetőágy. A túl korai vetés nemcsak azt idézi elő, hogy túlnő a növény, hanem azt is, hogy elszaporodnak a betegségek és kártevők. A repcebolha például állandó veszélyforrást jelent, hiszen az bármikor megjelenhet, ezért már a kezdetektől figyelni kell a kikelt növényeket.

Az optimális tőszám fajtától függően 20-40 db/m2, a vetés mélysége pedig max. 3 cm. A vetéssűrűséggel befolyásolni lehet a mellékhajtások számát, ami azért is fontos, mert a repce az oldalágakon hozza a termés akár 70%-át is. Az optimális vetési idő megválasztására a repce termésképző elemeinek kialakulása miatt is oda kell figyelni, ebből a szempontból az az ideális helyzet, ha a növény 8-10 leveles tőlevélrózsás állapotban, maximum 2 cm-re kiemelkedő csúcsrüggyel, minimum 1 cm átmérőjű gyökérnyakkal és 30 cm-nél mélyebb gyökérzettel várja a telet. A korai vetés ugyan erősebb növényzetet eredményezhet, viszont a sokéves tapasztalatok alapján nem biztos, hogy ez a hozamokra is pozitív hatással lehet.

A repce a gazdák számára nagyon fontos mezőgazdasági növény, de már a kezdetektől nagyon megalapozott szakmai döntéseket igényel, hogy hozni tudja a tőle elvárt magas termést, és gazdaságos legyen a termesztése.

(czm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?