Kolíková kilép a Za ľudíból, az SaS frakciójához csatlakozik

Kolíková Sulík
Pozsony |

A Za ľudí Mária Kolíkovát támogató parlamenti képviselői átlépnek az SaS-be. A Za ľudí parlamenti frakciója ezáltal megszűnik, mivel nincs elegendő képviselje a további működéshez.

Az SaS nem támogatja a koalíciós szerződés újratárgyalását, meg akarja őrizni a kormánykoalíció stabilitását, ám alapvető elvárása, hogy a soraiba átlépő Mária Kolíková igazságügyi miniszter maradjon – jelentette ki Richard Sulík pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján.

„A pártban hosszú ideje uralkodó feszültség ártott a Za ľudínak, a kormánykoalíciónak és az országnak is. Ma véget ér a közös történetünk” - jelentette ki Kolíková a Sulíkkal tartott közös sajtótájékoztatón. Azt is elmondta, alaposan megfontolták a lépést, az SaS-ben pedig Az igazságos Szlovákiáért nevet viselő platformként kívánnak működni. Leszögezte, hogy nem akar pártot alapítani.

Az SaS-t a legközelebbi politikai partnernek nevezte, amellyel lehetőség van a szakmai és a politikai együttműködésre. Vladimír Ledecký, Marek Hattas, Tomáš Lehotský, Vladimíra Marcinková, Michal Luciak és Ján Benčík képviselő lép át az SaS parlamenti frakciójába. Kolíkovához csatlakozott Marek Antal és Zuzana Kumanová, a Za ľudí két korábbi államtitkára.

Kapcsolódó cikkünk

„Az SaS nem akarja újratárgyalni a koalíciós szerződést, meg akarja őrizni a kormánykoalíció stabilitását, ám alapvető elvárása, hogy Mária Kolíková igazságügyi miniszter maradjon – jelentette ki Richard Sulík. Azt is hangsúlyozta, hogy az átlépésekkel a második legerősebb kormánypárt lett az SaS, de nem követel magának újabb pozíciókat, a házelnöki posztot nem akarja megszerezni.

Sulík elmondta, az SaS támogatni fogja, hogy Remišová beruházásokért, régiófejlesztésért és digitalizálásért felelős miniszter maradjon. Hozzátette, egyeztetni fognak a koalíciós partnerekkel, igyekeznek közös álláspontra helyezkedni. A Za ľudít megillető parlamenti alelnöki poszt még mindig betöltetlen. Sulík ezzel kapcsolatban azt mondta, ha az SaS foglalná el a posztot, például azért, mert nem tart igényt a parlament elnöki posztjára, akkor Lehotský tölthetné be a funkciót.

Kolíková belép az SaS miniszteri klubjába, egyúttal tagja lesz annak a háromfős delegációnak, amely az SaS-t képviseli a koalíciós tanács ülésein. Sulík szerint a képviselők átlépése egyúttal segít fenntartani a jelenlegi kormánykoalíciót, és hosszú távú együttműködést tervez az új platformmal.

Hat képviselő távozik a Za ľudíból, így a pártnak már csak négy parlamenti képviselője marad a szükséges nyolc helyett. Ha a létszám ez alá csökken, a parlamenti frakció automatikusan megszűnik az egész parlamenti ciklus idejére.

Röviddel Kolíková bejelentése előtt Vladimíra Marcinková, a Za ľudí képviselője már jelezte, hogy kilép a pártból. „Csalódott vagyok, de az emberi jogsértések kiküszöbölésére, valamint a szlovákiai családok helyzetének javítására tett erőfeszítéseimet ez semmilyen módon nem befolyásolja” – írta a közösségi hálón megosztott bejegyzésében. Meglátása szerint a pártot olyan emberek ragadták magukhoz, akiknek értékrendje teljesen eltér attól, amelynek alapjaira a pártot megalapításakor helyezték.

A párton belüli ellentétek a kormányválság alatt éleződtek ki, több tag elégedetlen volt Veronika Remišová pártelnök lépéseivel és rendkívüli közgyűlés összehívását követelte. Erre azonban nem került sor, a Kolíková körül kialakuló új szárny tagjai pedig most kiléptek a frakcióból.

(TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?