Győzelemmel ünnepelték a búcsút Nagyölveden

nagyolved
Nagyölved |

A nagyölvedi csapat az ímelyieket látta vendégül a nyugat-szlovákiai Tipos III. fociliga hétvégi mérkőzésén, amelyen magabiztos hazai siker született.

Mindkét csapat a bajnokság középmezőnyében tanyázik, a mérkőzés előtt az ímelyiek mindössze egy ponttal előzték meg a táblázaton a vendéglátót, így izgalmas, fordulatos és szoros küzdelemre számíthattak a nézők. Az egyik internetes fogadóiroda kínálatában is kiegyensúlyozott szorzók szerepeltek.

„Nehogy borsot törjenek az orrunk alá” – jegyezte meg egy hazai szurkoló a meccs kezdetét jelző sípszó előtt. Felesleges volt az aggodalma, hiszen a nagyölvedi alakulat remek, szórakoztató játékkal, 3:0-s győzelemmel fokozta a búcsúi hangulatot a nyugat-szlovákiai Tipos 
III. liga 6. fordulójában.
Az első félidő jelentős részét szabálytalanságok tömkelege jellemezte, a játékosok sokat fetrengtek a földön, és akadt néhány lökdösődés is a történéseknél. Kizárólag a hazai Bíňovský és a csapatkapitány Podlucký mellé-, illetve fölészálló lövése után hördült föl a lelátó. Sokan már elkönyvelték, hogy a kollektívák gól nélküli döntetlennel vonulnak pihenőre az öltözőbe, amikor a nagyölvediek kapuja került veszélybe, s míg a vendégek az elszalasztott gólszerzési lehetőség miatt fogták a fejüket, Orávik megiramodott egy lepattanó labdával, majd megtévesztve az ellenfél védelmét és Cvik kapust parádés gólt szerzett (1:0). Ezt követően az ímelyi Oršolík löketét védte magabiztosan Benkó kapus.

„Fel a fejjel cimbora, lesz ez még jobb is!”– vigasztalta a levonuláskor Boros Adrián társát, Csontos Dávidot. Csakhogy a folytatás nem lett jobb ímelyi részről, hiszen alig vette kezdetét a második játékrész, Bíňovský kísérletét Cvik valóságos csukafejessel hárította, de Sperka bombáját már nem volt képes hatástalanítani (2:0). Nem sokkal később ismét a hazai szurkolók dörzsölhették a tenyerüket, ugyanis egy kapu előtti kavarodásból Podlucký húzott hasznot, beállítva a végeredményt (3:0). A 64. percben a vendégek szorosabbá tehették volna a találkozót, de a kezezésért megítélt, Szobolevszkij által végrehajtott büntetőt a mezőny legjobbjának bizonyult Benkó Dániel bravúrosan hárította. „A tizenegyesek rúgására négyen voltak kijelölve, ám az ukrán labdarúgó önkényeskedően elvállalta. Nem emlékszem, mikor játszottunk utoljára ilyen csapnivalóanˮ – dühöngött a végén Bombicz József ímelyi csapatvezető.

A nagyölvediek négy hazai mérkőzésük közül hármat megnyertek, egyszer pedig döntetleneztek. „Egyre inkább beigazolódik, hogy a kitartó felkészülés és a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Ez a siker titka. Régen kezdtük ilyen remekül az idényt, mint most”– örvendezett Igor Kasana nagyölvedi edző.

„Egyik csapatrészünk sem nyújtott elfogadható teljesítményt. Sajnos saját magunkat vertük meg, pedig tisztességgel felkészültünk a viadalra. Vasárnap a császtóiak ellen lesz alkalom a bizonyításra” – mondta Milan Pavlovič ímelyi edző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?