Nyomott árak szezonja

TASR/AP-felvétel

Kemény és hosszú télre számít Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója. De nemcsak a német légitársaságra várnak kihívások a főszezon után, hanem szinte az összes ágazat szolgáltatóira.

Mindenki a túlélésre játszik, ami nem lesz könnyű, főleg annak fényében nem, hogy az Európai Unión kívüli országok – köztük elsősorban a nagy bevételeket jelentő Amerikai Egyesült Államok – egyelőre halogatja a döntést, mikortól nyitja meg újra a határait a(z európai) turisták előtt.

Pedig az uniós próba, vagyis a szabad(abb) utazás jól működött. Ezt nemcsak az egyes népszerű nyaralóhelyek adatai támasztják alá – például Horvátországban a szakembereket is meglepte a 9 millió turista –, de az Eurocontrol is hasonló trendekről számolt be. Még az optimista forgatókönyvekben vázoltnál is jobban teljesített a légi közlekedés a nyári hónapokban, és már „csak” 29 százalékkal marad el a válság előtti, 2019-es szinttől. Augusztus utolsó hetében az öreg kontinens felett a napi járatszám már meghaladta a 25 ezret. Vagyis az unió állampolgárai újra átélték az utazás örömét, s igaz ugyan, hogy emiatt emelkedett a fertőzöttek száma, de eddig egyetlen országban sem idézett elő olyan drámai helyzetet – itt elsősorban a súlyos esetekre figyelünk –, hogy ismét le kelljen zárni a határokat.

Bár egyre több gép emelkedik a levegőbe és egyre nagyobb a szállodák telítettsége, a szolgáltatók bevételei messze nem úgy alakultak, ahogy szerették volna. Eltűntek ugyanis a számukra jól jövedelmező üzleti utak, konferenciák is csak mutatóba vannak, így mindenki a turistákra összpontosít. Ennek meg is lett az eredménye, sok – korábban az üzleti utasokat megcélzó, általában négy- és ötcsillagos – szálloda szinte fillérekért (némelyik fejenként már 15 euróért) kínál szállást, csak vendég legyen. Ehhez kapcsolódnak a légitársaságok ajánlatai, szintén nyomott áron adják a repülőjegyeket, hogy a mindig gyengébb őszi, téli hónapokban is legalább 70–80 százalékos telítettséggel közlekedjenek a járatok. Ez pedig jó hír az utasok számára, függetlenül attól, hogy tisztában vagyunk azzal: a légitársaságok, a szállodák, a turisztikai szolgáltatók soha nem voltak ilyen nehéz helyzetben, számukra a túlélés a tét. Egy őszi kirándulással akár mi is segíthetünk e cél elérésében, és még olcsón is utazunk…

Ahogy az unióban, úgy egyre több országban gondolják azt, hogy az élet nem állhat meg, főleg mert már vannak vakcinák, zajlik az oltás, így nincs más lehetőség, meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal. Illúzió arra várni, hogy eltűnik a járvány, és a napi esetszám nulla lesz. Nem is olyan régen még a főként turistákból élő Thaiföld vezetése is azt hangoztatta, csak akkor nyitja újra az országot, ha egy hónapon át egyetlen fertőzöttet sem találnak. Nem nyitottak, mégis tovább nőtt az esetszám, most pedig ennek ellenére az ottani vezetés is nyitni akar már, így ősztől újra várja az utasokat az egyik népszerű turistaparadicsom.

Szerencsére egyre több ország látja be, hogy nem maradhat örökre zárva, ha másokat nem is, legalább a beoltott turistákat beengedik, hogy újra meginduljon az élet. De a tél így is hosszú lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?