Veteránok futballtornája Nádszegen

Harmadik kiírásához érkezik szombaton (kezdés: 13.00) a Nádszegi Veterán Focitorna, amelyen hat csapat (Videoton, Kelen SC Budapest, Komáromi járás, Mátyusföld, Csallóköz, Zoboralja) indul,

Csak 55 évnél idősebbek léphetnek pályára, ehhez mérten a játékvezetők (Liška, Randa, Pogány) is a korosabbak közé tartoznak.

„Nincsenek csoportmeccsek, mindenki mindenkivel találkozik a 2x12 perces összecsapásokon – sorolta az alaptényeket Juhos Ferenc házigazda, Mátyusföld csapatának gólzsákja, majd az esélyekre is kitért. – Először a Videoton nyerte a tornát, tavaly mi, de a székesfehérváriak nélkül játszottunk. Idén is ők az esélyesek, de mi szeretnénk visszavágni azért a vereségért, amit 7:4-es vezetésünk után 7:8-ra szenvedtünk el. Ha ki is kapunk, nem lesz szégyen, mert a nagy Vidi tele volt kiváló játékosokkal, s hozzánk is rendre eljönnek. Várhatóan ismét köztünk dől el az elsőség. Tornánknak az a küldetése, hogy jelezzük, ez a korosztály is tud még futballozni, miközben a baráti szálak is erősödnek. Csapatunkat két volt DAC-játékos, Nagy Jaro és Szaban Tibor erősíti, korábban ők is edzősködtek Nádszegen. A torna védnöke neves edzőnk, Pecze Károly, aki jelenlétével is megtisztel bennünket. Külön díjat kap a gólkirály, a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékos.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?