A csecsemő nevetése jobban hasonlít a csimpánzéra, mint a felnőtt emberére

baba k

A csecsemő nevetése jobban hasonlít a csimpánzéra, mint a felnőtt emberére egy holland-angol tanulmány szerint.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy amikor az ember nevet, ezt csak kilégzés alatt teszi. Ezzel szemben a csimpánzok mind be-, mind kilégzés alatt nevetnek. A Biology Letters tudományos lap friss számában megjelent tanulmány szerint a csecsemők hasonlóan, kilégzés és belégzés alatt is kacagnak.

A hollandiai Leideni Egyetem, az Amszterdami Egyetem és a University College London tudósai felnőtt önkéntesek két csoportját kérték arra, hogy hallgasson csecsemőnevetést.

A 117 tagú első csoportnak azt kellett számolnia, mikor nevetett a baba kilégzés közben, és mikor belégzés közben. A 102 tagú másik csoportnak azt kellett értékelnie, mennyire hangzott nekik a babanevetés kellemesnek és magával ragadónak.

Az adatokat elemezve megállapították, hogy bizonyos szempontokból a babák nevetése jobban hasonlít a csimpánzokéra, mint a felnőtt emberekére, és ennek két oka is lehet. Az egyik az, hogy a csecsemő torkának felépítése közelebb áll a felnőtt csimpánzokéhoz, mint az emberekéhez.

A második ok az, hogy felnövekedve, az őt körülvevő felnőtteket, mindenekelőtt a szüleit hallgatva a gyerek megtanul többféleképpen is nevetni. Az önkéntesek a kilégzés alatti nevetést kellemesebbnek és magával ragadóbbnak találták, mint a belégzés alattit, ez pedig jó magyarázat lehet arra, tipegő korukra miért hagyják abba a csecsemők az ilyen nevetést.

Korábbi vizsgálatok szerint a majmok, de még néhány rágcsálófaj is szokott nevetni. Általában úgy találták, hogy a csoportokban élő állatok használják a kötődés erősítésére.

A friss kutatás arra utal, hogy a csecsemő eleinte a maga természetes módján, automatikus válaszként nevet azokon a dolgokon, amelyeket mulatságosnak talál. Csak később változtat a nevetésén úgy, hogy környezetéhez igazítja.

A kutatók következő terve, hogy hasonló tesztekkel vizsgálják a babasírást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?