Tarkovič szerint sok minden függ a szlovénok elleni mérkőzéstől

szlovák edzés

A szlovák labdarúgó-válogatott szerda este (20.45) Szlovéniában kezdi a hárommeccses vb-selejtező sorozatát, amelyet szeptember 4-én a horvátok és szeptember 7-én a ciprusiak elleni mérkőzés követ hazai pályán.
 

A szlovénok jól kezdték a selejtezőket a H csoportban, hazai pályán legyőzték a horvátokat (1:0), aztán azonban kikaptak az oroszoktól (2:1) és Ciprustól is (0:1). Így jelenleg az utolsó előtti, 5. helyen állnak a csoportban. A szlovákok pont az ellenkező utat járták be, hiszen márciusban előbb Ciprussal (0:0), majd hazai pályán Máltával is csak döntetleneztek (2:2), Oroszországot viszont 2:1-re legyőzték. Ezzel ők a csoport harmadik helyéről várják a folytatást. 


Nyílt harc
„Az összes játékos, akit behívtam, játékban van a klubjában, többen gólokat is lőnek. Remélem, kellőképpen ráhangolódunk az elkövetkező meccsekre. A legfontosabb az első, a szlovénok elleni lesz, sok minden függ ettől az összecsapástól. A csoportunk állása megmutatta, hogy kiegyenlített válogatottak vannak benne, akik felveszik a versenyt egymással. Úgy gondolom, a végsőkig nyílt lesz a harc a továbbjutásért a csoportunkban. Nem határoztuk meg, hogy mennyi pontot akarunk gyűjteni, a legfontosabb, hogy a három meccs után továbbra is harcban legyünk a továbbjutásért – mondta Štefan Tarkovič, a válogatott szövetségi kapitánya. – A szlovén válogatott kemény és minőségi csapat. A két legjelentősebb játékosuk az Atlético kapusa, Ján Oblak és az Atalanta középpályása, Josip Ilicic, de a többiek is erős bajnokságokban játsszanak. Megmutatták az erejüket, amikor legyőzték a horvátokat. A szlovén meccstől függ majd, milyen hangulatban vágunk neki a további összecsapásnak.”

 
Fontos a rotáció
A szlovákok elleni mérkőzést a szlovénok is kulcsfontosságúnak tartják, ha veszítenek, nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a továbbjutás szempontjából. „Csakis az első, a szlovákok elleni mérkőzésre fókuszálunk. Erős ellenfél lesz, hiszen az összes sztárjuk ott van a csapatban, akik játszottak a nyári Európa-bajnokságon is. De elsősorban magunkra figyelünk, tudjuk, hogy jó eredményt kell elérnünk ahhoz, hogy továbbra is gondolhassunk a továbbjutásra. Tavasszal a rövid időn belül lejátszott három mérkőzés sok problémát okozott nekünk. Most jobban fogunk figyelni arra, hogy megfelelően rotáljuk a csapatot” – mondta Matjaz Kek, a szlovénok mestere. 
A két válogatott legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésén 3 szlovén siker mellett egy döntetlen és egy szlovák győzelem született. Bár ezek a statisztikai adatok annyira nem mérvadóak, hiszen az első még 2004-ben volt, az utolsó pedig 2017-ben. Az utolsó találkozót, amely egy vb-selejtező volt, Nagyszombatban Miha Mevlja öngóljával a szlovákok nyerték. ⋌(TASR, futbalsfz.sk)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?