Kereszttűzben a kórházreform

kórház illusztráció

Az egészségügyi minisztérium már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a kórházreformot, a tervezet lényege, hogy a kórházakat 5 kategóriába sorolnák attól függően, hogy mennyire bonyolult műtéteket végeznének.

Ez azonban azt is jelentené, hogy jó néhány kórházat át kellene alakítani, és bizonyos kisebb, regionális intézményekben az akut ellátást nyújtó osztályokat elfekvővé alakítanák, ahol a krónikus betegeket hosszú távon kezelnék. Az egészségügyi tárca azzal érvel, hogy nagyon rossz a kórházi ágyak kihasználtsága: túl sok a sürgős eseteknek kialakított ágy, és gyakran kihasználatlanok, az idős betegeket pedig nincs hol kezelni, mivel nincs elég elfekvő.

Tiltakozás

Az osztályok átalakításával értelemszerűen nem értenek egyet azok a kórházak, amelyeket „lefokoznának”, vagyis a sürgősségi ellátást elfekvővé alakítanák. Lapunk is beszámolt róla, hogy Juhász Péter, a rimaszombati kórház sebészfőorvosa tiltakozott a terv ellen, Cziprusz Zolán, az MKP alelnöke és megyei képviselő pedig petíciót indított a jelenlegi állapot megőrzéséért. A Sme napilapban megjelent térkép alapján további kórházakat is átalakíthatnak magyarlakta vidékeken. Ide sorolhatják akár a komáromi, a vágsellyei, a nagykürtösi, a tőketerebesi és a királyhelmeci kórházat is.

Az anyagot egyébként Richard Raši (Hlas), a parlament egészségügyi bizottságának tagja szivárogtatta ki. Peter Pellegrinivel, pártja elnökével tartott sajtótájékoztatót a liptószentmiklósi kórház előtt, amelyre a kiszivárgott információk szerint szintén átalakítás vár. Pellegrini szerint a minisztérium Pozsonyból dönt és a régiók problémáival nem foglalkozik. „Felszólítom a kormányt, hogy hallgassa meg a régiókat, illetve térképezze fel rendesen a helyzetet, és úgy hozzon szakmai döntést, egyébként helyrehozhatatlan káosz lesz” – jelentette ki Pellegrini.

Nem végleges anyag

Az egészségügyi tárca lapunknak eljuttatott közleményében kiemelte: ellentmondásos a Hlas viselkedése, hiszen 2 éve ezek a képviselők még támogatták az akkori miniszter reformtervét. Pellegrini és Raši a 2020as parlamenti választás előtt még a Smer tagjaként kiállt Andrea Kalavská miniszter kórházreformja mellett. A mostani tervezet nagyban hasonlít ahhoz, amelyet végül Robert Fico pártelnök állított le, arra hivatkozva, hogy a választás előtt nem zárnak be semmilyen kórházat. „Arra kérjük az ellenzéket, ne kovácsoljon politikai tőkét olyan témákból, amelyek az emberek egészségének és életének védelméről szólnak. A szlovák egészségügyet hosszú évekig rosszul irányították az említett párt tagjai. A kórházak kiadásai meghaladták a bevételt, és az egészségügyi dolgozók is elégedetlenek voltak. A minőségi betegellátás helyett néhány nagyhal érdekét tartották szem előtt, akik az egészségügyön nyerészkedtek” – üzente Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. Hozzátette: a sajtóban keringő információk egy néhány hónappal korábbianyagbólszármaznak,ésmég nem döntöttek a végleges listáról. „Még mindig zajlik a szakmai vita, minden érintett fél hozzászólhat, továbbra is nyitottak vagyunk minden javaslatra” – zárta a szóvivő.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?