Országos gyász Kazahsztánban, nőtt a robbanások halálos áldozatainak száma

Országos gyász Kazahsztánban, nőtt a robbanások halálos áldozatainak száma

Tizenháromra nőtt a kazahsztáni robbanóanyag-raktárban csütörtök este történt tűzvész és robbanások halálos áldozatainak száma, és a hatóságok még három embert eltűntként tartanak nyilván – közölte szombaton a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Koszim-Zsomart Tokajev kazah elnök vasárnapra országos gyászt hirdetett.

A minisztérium összesítése szerint a robbanásokban 98 ember megsérült, közülük mintegy ötvenen a mentőszolgálat munkatársai. A tárca előző napi közleménye szerint a halottak között vannak a mentőszolgálat, a katonai járőrszolgálat és a katonai ügyészség alkalmazottjai is.

A védelmi minisztérium közölte szombaton, hogy a tüzet eloltották, de van még két parázsló gócpont.

Csütörtök este előbb tűz keletkezett a Zsambili terület egyik körletének raktárában, ahol a többi között az utászalakulatok robbanószereit – több mint ötszáz tonna trotilt – tárolták, majd tucatnyi robbanás történt. Mintegy hétszáz négyzetkilométeren égett az épület. A robbanások következtében két kilométeres sugárban repültek szanaszét a repeszek. A hatóságok lezárták a forgalom elől a térségbe vezető főutat és vasútvonalat, kiürítettek négy környékbeli települést.

Kazahsztánban két évvel ezelőtt, 2019 júniusában, a 44 ezer lakosú Arisz városát kellett kitelepíteni a közeli katonai lőszerraktárban történt robbanások miatt. Akkor senki nem halt meg, de több mint harmincan megsérültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?