A Sme rodina nagy figyelemmel fogja kísérni Mikulec eljárását a Kovařík-ügyben

Roman Mikulec Peter Kovařík
Pozsony |

A Sme rodina nagy figyelemmel fogja kísérni Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter eljárását Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány ügyében – tájékoztatott a mozgalom sajtóosztálya pénteken.

„Az emberek a változásra szavaztak. Arra, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő legyen, a különbség azonban ez esetben szembeötlő” – áll a mozgalom állásfoglalásában. Míg Kovařík a meggyanúsítása után is a helyén maradhat, Diana Santusovát, az Ellenőrzési Szolgálat nyomozóját ugyanebben a helyzetben átmenetileg felfüggesztették, mutatott rá a Sme rodina, hangsúlyozva, hogy a rendőrfőnöknek továbbra is lehetősége lesz befolyásolni bizonyos ügyeket.

A közleményben arra is felhívják a figyelmet, hogy Kovařík elmondása szerint éppen Mikulec utasította arra a hatóságokat, hogy állítsák le a Matej Z. és Peter P. terheltek elleni akciót, amit azonban a tárcavezető visszautasított. „Ezért is fogjuk nagy figyelemmel kísérni a miniszter eljárását ebben az ügyben. Mindez természetesen nem segíti elő a rendőrségbe vetett bizalom megerősödését” – zárul a közlemény.

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség csütörtökön hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekménye ügyében eljárást indított Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány ellen. Kovařík állítólag akadályozott egy folyamatban lévő letartóztatást, valamint a Matej Z. és Peter P. terheltek elleni büntetőeljárás menetét is. Kovařík elutasítja az ellene felhozott vádakat. Az eljárás ellen panaszt nyújtott be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?