Nagyszombat megye középiskoláiban közel 16 ezer diák kezdi meg az új tanévet

koronavírus iskola

A 2021/2022-es tanévben 15 951 diák ül be az iskolapadba a Nagyszombat Megyei Önkormányzat (TTSK) által fenntartott 45 középiskolában. Stanislav Pravda, a Nagyszombat Megyei Önkormányzati Hivatal oktatási osztályának igazgatója arról tájékoztatta a TASR-t, hogy közülük 3256 diák elsős. A járványhelyzetre való tekintettel az iskolák a jelenléti és a távoktatással, illetve ezek kombinációjával is számolnak. Az érvényes iskolai jelzőlámpa szerint fognak eljárni.

Az iskolákban jelenleg a pedagógiai alkalmazottak több mint 83 százaléka van beoltva, a nem pedagógiai alkalmazottaknak pedig a 70 százaléka. „A viszonylag magas százalékarány ellenére arra fogjuk ösztönözni a többieket, hogy oltassák be magukat, és így védjék meg önmagukat és környezetüket a Covid-19 betegség súlyos lefolyásától, valamint járuljanak hozzá a járványügyi szempontból minél biztonságosabb tanításhoz” – közölte Pravda.

Szeptembertől érvénybe lép a Nagyszombat Megyei Önkormányzathoz tartozó középiskolák strukturális átalakítása. A megyei képviselő-testület korábbi határozatai alapján négy összevont iskola kezdi meg a működését: a Rákfaluban (Rakovice) Pöstyén mellett, Holicson, és két magyar tanítási nyelvű iskola Dunaszerdahelyen, amelyek nyolc volt középiskolát vonnak maguk alá. Ezenkívül két tangazdaságot is megszüntettek Nagyszombatban és Pöstyénben, továbbá két természetiskolát Jókőn (Dobrá Voda) és Morvaszentjánoson (Mravský sv. Ján). Augusztus végéig a Galgóci Kereskedelmi Akadémiát és a Dunaszerdahelyi Nyelviskolát is megszüntetik.

Mint azt az iskolaügyi osztály vezetője elmondta, a megye folytatja az iskolaépületeket és oktatási intézményeket érintő befektetéseket. „13 tornaterem és iskola melletti sportlétesítmény építésének, illetve felújításának a projektje zajlik. A hétmillió euró összértékű befektetésekkel napközben a diákok, este pedig a nyilvánosság számára is javítani akarjuk az egészséges mozgás lehetőségeit” – közölte. Jelenleg zajlik például a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium külső sportpályájának a felújítása, ahogy a nagyszombati összevont iskola sportpályájáé is. Ezenkívül tornaterem is épül az egbelli (Gbely) Energetikai Szakközépiskola mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?