Naď: Készen állunk az újabb kabuli mentőakcióra

Jaroslav Naď
Pozsony |

A kormány a mai nap folyamán mérlegeli, hogy újabb katonai különgépet küldjön-e a kabuli reptérre, annak érdekében hogy további embereket evakuáljanak a tálibok által elfoglalt Afganisztánból.

„Valószínűsítem, hogy ezzel kapcsolatban vita is lesz a kormányülésen” – mondta Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter az afganisztáni mentőakció újabb felvonásáról, és hozzátette, a szlovák fegyveres erők készek a bevetésre. A tárcavezető szerint a kérdés az, a szlovák kormány felvállalja-e azt a nagyon komoly biztonsági kockázatot, amit a kabuli reptérre való leszállás jelent. „A tálibok világosan kijelentették, nem engednek már civileket a reptérre. Így előfordulhat, hogy odamegyünk, de nem lesz ott senki, aki felszállhatna a gépre” – magyarázta a miniszter. Hozzátette, egyelőre nyitott kérdés, hogy augusztus 31-ig, ameddig a tálibok a külföldi katonák jelenlétét tolerálják, befejeződik-e az evakuáció.

Naď arról is beszélt, hogy az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország erői naponta 15-18 ezer személyt evakuálnak a radikális iszlamisták által megszállt országból. A miniszter szerint egyelőre a szlovák hatóságok a kimenekítendő személyek listájának összeállításán dolgoznak. „Ha ők kint lesznek a reptéren, akkor megállapodhatunk a szövetségeseinkkel, hogy menekítsék ki őket, vagy mi küldünk értük gépet” – mondta a védelmi miniszter azzal, nem gondolja, hogy 250 személyről lenne szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?