UEFA – Az Eriksent megmentő orvosi csapat és Kjaer kapja az elnöki különdíjat

Christian Eriksen

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi közlése szerint idén a Christian Eriksen életét megmentő orvosi csapat, illetve a dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer kapja az elnöki különdíjat.

„A 2020-as Eb igazi hősei” – így jellemezte az elismerésben részesülőket Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

Eriksen június 12-én a kontinensviadal csoportkörében a Finnország elleni mérkőzés első félidejében összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra a helyszínen, majd 30 másodperccel később kinyitotta a szemét. Kjaer elsők között érkezett társához, akit azonnal a megfelelő pozícióba helyezett, majd az orvosi segítség érkezésekor társait összefogva körbeállták Eriksent, hogy a kamerák és a fotósok kereszttűzétől elállják az utat. Az Internazionale futballistáját sikerült újraéleszteni.

A 29 éves futballistát az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát. Hat napot töltött bent, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért. Azóta számos újabb orvosi vizsgálaton esett át, hogy kiderítsék szívmegállásának okát. Pályafutása folytatása egyelőre kétséges, mivel Olaszországban eltilthatják a játéktól, de Angliában vagy Hollandiában folytathatja pályafutását, mert ott más szabályok vannak érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?