Mohamed felesége kereskedő volt

Az Európai Unió Tanácsa augusztus 18-án nyilatkozatot adott ki az afgán nők helyzetéről, amelyet több ország aláírt. Érdemes felsorolni, őket: Albánia, Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, az Egyesült Királyság, az Európai Unió, Észak-Macedónia, Guatemala, Honduras, Kanada, Kolumbia, Norvégia, Panama, Paraguay, Salvador, Svájc, Szenegál és Új-Zéland.

A nyilatkozatban felszólítják az Afganisztánban hatalmon lévőket és a lakosságot, hogy garantálják a nők és a lányok védelmét. „A nemzetközi közösségben készen állunk arra, hogy humanitárius segítségnyújtással és támogatással segítsük őket, hogy gondoskodjunk arról: hallathassák a hangjukat” – áll a nyilatkozatban.

Dicséretes, hogy felemelik hangjukat az afgán nők érdekében, és csak naiv kérdésként jut eszembe: Miért most? Miért hagyták idáig fajulni a helyzetet? A nagyhatalmak és a kisebb országok is, amelyek különféle háborús konfliktusokban vesznek részt, akik beavatkoznak az országok belügyeibe, akár katonai segítségnek nevezett hatalommal, azok most, miután sor került az előre megjósolt hatalomátvételre, csatlakoznak az Európa Tanács nyilatkozatához. Ezzel le van tudva a felelősségük.

Ijesztő hírek érkeznek Afganisztánból. Mivel a nők csak röpke húsz évig élvezhették a szabadságot, járhattak iskolába, egyetemre, vállalhattak munkát, és szinte mindenki emlékszik a korábbi tálib uralomra, automatizmusként beindult a menekülés. De nem csak ezért, hiszen a hatalomátvétel után a Talibán azonnal durva erőszakkal lépett fel mindenki ellen, aki az ellensége lehet. Sokukat megkínozták, megölték, üldözik és keresik az előző kormány segítőit, szimpatizánsait. Sokan külföldre próbálnak menekülni, de a repülőtereken káosz uralkodik. Pár napon belül visszatért minden a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz.

Ez igazán rövid idő volt ahhoz, hogy az emberek évszázados gondolkodásán és az általános tudatlanságon és elmaradottságon változtasson valamit. A vidékről nem is beszélve, hiszen odáig el sem jutottak az elmúlt húsz év eredményei. Az emberek nagy része iskolázatlan maradt, és sokak szerint, akik ismerik az afgán vidék helyzetét, az ottani emberek szinte örülnek is annak, hogy most már megint rend lesz.

Külön téma lenne az országban eluralkodott korrupció, a drogkereskedelem, az, hogy az utóbbi évtizedek harcai miatt az ország lakosságának közel ötven százaléka harminc éven aluli, hogy az ország egyes területei között hatalmas gazdasági különbségek vannak stb.

A tálibok mostani kijelentéseikkel szeretnék elérni, hogy a nemzetközi közvélemény és a kormányok elfogadják és partnerként kezeljék őket. Ezért például arról is beszélnek, hogy biztosítják mindenki jogait, a nők majd visszamehetnek dolgozni, hiszen Mohamed felesége is kereskedő volt. A mai művelt fiatal nők viszont nemcsak kereskedők, hanem jogászok, politikusok, művészek, újságírók, többféle szakmában jeleskednek, és nagy veszélyben vannak.

Afganisztánt 2013-ban a nők számára a világ legveszélyesebb helyévé nyilvánították, pedig akkor még szabadabb társadalomban éltek. Mi lesz velük most?