Kihallgatták Kaliňákot, aki azt állítja, politikai játszmák áldozata

Robert Kaliňák
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pozsonyi székhelyén csütörtökön kihallgatták Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminisztert. A kihallgatás után Kaliňák azt közölte az újságírókkal, hogy tanúként hallgatták ki a Tisztítótűz nevű ügy kapcsán.

 „A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megerősítheti, hogy az önök által említett személyt ma tanúként hallgatták ki azzal az üggyel kapcsolatban, amely a sajtóból Tisztítótűz néven ismert” – közölte Dalibor Skladan, az ÚŠP szóvivője.

Kaliňák képtelenségnek tartja azt az állítást, mely szerint a belügyminisztériumban korábban bűnszervezet működött. „Ha felmerült a gyanú, hogy történek különálló bűncselekmények, akkor azokat át kell vizsgálni” – jegyezte meg.

Állítása szerint, ha az állítólagos bűnszervezetnek lett volna politikai motivációja, akkor nem fordulhatott volna elő, „hogy az Andrej Kiska vagy Igor Matovič adóügyeivel kapcsolatos büntetőeljárásokat, vagy a Daniel Lipšicet és Ľubomír Galkót érintő büntetőeljárásokat leállítják”.

Kaliňák továbbá elmondta, hogy egyes mostani ügyek politikai megrendelésre kerülnek elő. Ennek bizonyítéka, hogy ezeket olyan nyomozók vizsgálják, akik korábban is a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) megfelelő egységénél dolgoztak. „Mivel 12 év alatt nem léptek ezekben az ügyekben, nyilván nem láttak semmit. Nyilvánvaló, hogy politikai megrendelésről van szó” – hangsúlyozta.

Kaliňák többször is betöltötte a belügyminiszteri funkciót Robert Fico (Smer) kormányai idején. Hosszú éveken át a Smer párt alelnöke is volt.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Tisztítótűz nevű akció során tavaly több volt rendőrségi tisztségviselőt is letartóztatott. A gyanúsítottak között van Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány, Peter Hraško, a NAKA volt igazgatója, de Dušan Kováčik volt speciális ügyész is. A csoport állítólag Norbert Bödör nyitrai vállalkozó mellett tevékenykedett.

Az ügy kapcsán bűnszervezet alapítása, működtetése és támogatása, hivatali visszaélés, valamint korrupció bűncselekménye miatt emeltek vádat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?