Afgán konfliktus – Babiš szerint a cseh mentőakció befejeződött

Andrej Babiš

A cseh mentőakció Afganisztánban már befejeződött – jelentette ki Andrej Babiš kormányfő csütörtökön Prágában.

Babiš szerint a cseh hadsereg különrepülőgépe három alkalommal fordult meg Kabulban, és hazavitte az összes cseh diplomatát, családtagjaikat, a cseh katonákat és a csehekkel együttműködő afgánokat családtagjaikkal együtt. „Összesen 170 afgán állampolgárt hoztunk Csehországba, akiknek az élete veszélyben forgott” – jegyezte meg sajtótájékoztatóján a kormányfő. A cseh gépek két lengyel és négy szlovák állampolgárt is hazahoztak. Az afgánok most karanténban vannak, s a hatóságok a jövőjükről tárgyalnak velük. Többen ugyanis Németországba vagy Franciaországba szeretnének menni, ahol rokonaik, ismerőseik vannak. „Mindenkinek segítünk” – fejtette ki a miniszterelnök.

„Csehország mindenkit evakuált, aki benne volt a külügyi tárca jegyzékében” – mondta Jakub Kulhánek külügyminiszter. „A mentőakció egy kisebb csoda volt” – fogalmazott. Nem zárta ki, hogy lehetnek még Kabulban olyanok, akik szintén együttműködtek a csehekkel, őket a szövetségesek fogják kimenteni Afganisztánból. A külügyminisztérium eddig két ilyen afgánról tud, akik azonban már egy amerikai gépen vannak. Ugyanakkor olyan értesülései is vannak, hogy a kabuli repülőtér közelében további afgán családok vannak, akik kapcsolatban voltak a csehekkel. Ezeket az értesüléseket Prága ellenőrizni fogja.

Jan Hamáček belügyminiszter szerint Prága egyelőre nem számol azzal, hogy újra különgépet küldene Afganisztánba.

A szövetségesek kivonulásakor Afganisztánból „a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg, amelyet senki sem várt” – vélte Andrej Babiš.

Afganisztánnak továbbra is szüksége lesz segítségre - jegyezte meg a külügyminiszter, aki szerint a cseh diplomácia a jövőben is nagy figyelmet szentel ennek az ázsiai országnak. Kulhánek úgy véli, hogy az eddiginél jóval pragmatikusabb diplomáciára lesz szükség, a NATO-nak és az Európai Uniónak erőteljesebben kell majd együttműködnie olyan regionális hatalmakkal, mint Pakisztán, Kína vagy Katar, amelyek kapcsolatokat tartanak fenn a tálibok vezetőivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?