Merkel és Biden szorosan együttműködik Afganisztán kérdésében

Angela Merkel Joe Biden

Angela Merkel német kancellár és Joe Biden amerikai elnök a szoros együttműködés szükségességéről beszélt Afganisztánnal kapcsolatban szerdai telefonbeszélgetése során – közölte Steffen Seibert német kormányszóvivő.

Tájékoztatása szerint a két politikus egyetértett abban a célban, hogy minél több védelemre szoruló embert menekítsenek ki közép-ázsiai országból.

Merkel azt hangsúlyozta, német szempontból fontos lehetővé tenni azt, hogy minél több, Németországot támogató afgán állampolgár elhagyhassa az országot.

A Fehér Ház közleményében azt írta, a felek megvitatták, hogy „szoros koordinációra van szükség az országban élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő afgánok humanitárius segélyezésével, valamint a szomszédos államok támogatásával kapcsolatban”.

Merkel a közelmúltban regionális vezetőkkel, köztük az üzbég elnökkel, Savkat Mirzijojevvel is beszélt, akinek egyebek között megköszönte a német evakuációs járatok logisztikai támogatását.

„A kancellár a beszélgetések során megismételte azt a követelését, hogy a tálibok mondjanak le az erőszakról, tartsák tiszteletben az emberi jogokat és biztosítsanak szabad elvonulást mindazoknak, akik el akarják hagyni Afganisztánt” – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?