A Žilina az EKL-csoportkör kapujában

zilina

A zsolnai MŠK számára a cseh Jablonecen keresztül vezet az út az Európa-konferencialiga csoportkörébe. A párharc első mérkőzésén ma 20 órakor Csehországban lép pályára Pavol Staňo csapata.

A Žilina az első fordulóban a georgiai Dila Gorit, a másodikban a ciprusi Apollon Limasszolt, a harmadikban pedig a kazah Tobol Kosztanajt ütötte ki. A rájátszásban az a Jablonec vár rá, amely tavaly remek szezont produkálva a 3. helyen zárt a cseh Fortuna Ligában a Slavia és a Sparta mögött, idén azonban beragadt a rajtnál, és négy forduló elteltével mindössze négy pontja van. A csehek az Európa-ligából kiesve kerültek be az EKL rájátszásába, miután sima kettős vereséget szenvedtek a Celtictől. „Tiszteljük a zsolnaiakat, de ők nem egy Celtic. A skótoktól hiába kaptunk összesen hét gólt, a játékosaim felismerték, hogy képesek ezen a szinten is jól teljesíteni. Ezért a zsolnaiaktól nem szabad félnünkˮ – mondta Peter Rada, a Jablonec vezetőedzője.

A zsolnaiak jól kezdték a Fortuna Liga idei szezonját, de három győzelem után a hétvégén nagy meglepetésre 2:1-re kikaptak az újonc liptószentmiklósiak otthonában. 

Az MŠK legutóbb a 2010/11-es szezonban szerepelhetett egy európai kupasorozat csoportkörében, akkor bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Azóta a gárda csak egyszer került a csoportkör közelébe: a 2015/16-os szezonban az Athletic Bilbao állította meg a szlovák együttest az Európa-liga rájátszásában.

A Jablonec története során szintén egy alkalommal volt eddig csoportkörös, a 2018/19-es szezonban az Európa-ligában. Tavaly egy rendkívül emlékezetes mérkőzésen, a 2. selejtezőfordulóban fejezte be a nemzetközi kupaszereplést, amikor hosszabbítás után 5:3-ra kikapott a DAC-tól a MOL Arénában.

A zsolnaiakhoz a rájátszásban már kegyesebb volt a sorsolás, mint a selejtezők eddigi szakaszában, hiszen a hosszú grúziai és kazah utazás helyett ezúttal egy földrajzilag kedvezőbb ellenfelet kaptak. Ugyanakkor Pavol Staňo, a zsolnaiak trénere hangsúlyozta, hogy a vonatos közlekedésnek is megvannak a hátrányai. „Az ötórás repülés helyett ötórás vonatút várt ránk, de örülünk, hogy Csehországban léphetünk pályára – jegyezte meg mosolyogva. – Az első mérkőzés az ismerkedésről fog szólni, azután már sokkal tisztábban fogunk látni. A Jablonec a párharc esélyese, de képesek leszünk problémákat okozni nekik. Szerényen, de kellő magabiztossággal lépünk pályáraˮ – mondta Staňo.

Érdekesség, hogy a cseh ellenfél keretében mindössze egyetlenegy légiós található: a szlovák Jakub Považanec, aki a tavalyi szezonban csupán egyetlen bajnokin hiányzott a pályáról, akkor is csak eltiltás miatt.

A mérkőzést az STV 2 és a ČT Sport élőben közvetíti. A találkozó játékvezetője a dán Jakob Kehlet lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?