Láblógatás

Amikor ez az állapot bekövetkezik, már rég túl vagyunk a holtpontunkon, vagyis pihennünk kellett volna, csak nem tettük meg. Hogy miért? Arra különböző okaink vannak, polgáribb – és őszintébb – nevükön ezeket kifogásoknak nevezzük. Mégis miért az utolsó pont a fáradtságunkban a fizikai testünk? Azért, mert biztosak lehetünk benne, hogy korábban már kaptunk jelzéseket, pihenni kellene. A szellemünk jelez először, ő nyújtja be a számlát, és mondja, itt lenne az ideje megnyomni a kikapcs gombot, és feldobni kicsit a lábunkat a székre (kanapéra, fotelbe, kinek hogy, ízlés szerint). Erre a belső hangra rendszerint nem hallgatunk, felülírjuk a gondolatainkkal, amelyek azt mondják, de hát még ezt meg azt, és ráadásul még amazt is meg kell csinálnom. Hogy érnék én már rá arra, hogy pihenjek? És az élet folyik tovább, s azzal együtt folyik el a mi életenergiánk is. A sorban a következő a lélek. Mivel a szellemünkre nem hallgatunk, a lélek átveszi az irányítást, és újabb jeleket, impulzusokat küld felénk – jellemzően érzések formájában, vagyis elkezdjük magunkat nem jól érezni. A kötelezettség mindenek felett, és ismét elmarad a láblógatás. Ekkorra azonban már a harmadik fázisba kerülünk, ahol a test jelez. Ha szerencsénk van, csak apróságokban, beütjük a lábunkat, ha kevésbé, mondjuk rácsúszunk az előttünk haladó autójára. Rendszerint ezek azok a jelek, amelyekre már figyelünk. De miért is? Nem lenne egyszerűbb, ha mindezeket megelőznénk? A válasz nálad, kedves olvasó, én a magam részéről kellemes láblógatást kívánok neked.

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/32. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene