Čaputová támogatja az egészségügyi tárca méhnyakrákszűrési programját

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő támogatja azt a méhnyakrákszűrésre irányuló programot, melyet hétfőn indított az egészségügyi minisztérium. Arra biztatta a nőket, hogy gondoljanak az egészségükre, és vegyenek részt a megelőző jellegű nőgyógyászati vizsgálaton. Az államfő ezt a közösségi oldalán közölte.

„Kedves nőtársaim, szeretném önöket arra buzdítani, hogy gondoljanak az egészségükre, és vegyenek részt ezen a szűrésen. Épp egy ilyen nőgyógyászati szűrés mentheti meg az életüket” – állapította meg Čaputová.

Emlékeztetett: Szlovákiában a méhnyakrákot évente körülbelül 600 új esetben diagnosztizálják, melynek következtében körülbelül 200 nő veszti életét.

 

„Egy ilyen szűrés abban segít, hogy a betegséget még időben diagnosztizálják, amikor még ennek rendszerint semmilyen jele nem mutatkozik, és amikor még nagy esély van a gyógyulásra. Nagyon örülök, hogy ma az Egészségügyi Minisztérium védnöksége alatt hivatalosan elindították a méhnyakrákra irányuló széleskörű szűrést a 23 év feletti nők számára” – tette hozzá az államfő.

A 23 és 64 év közötti nők júliustól meghívót kapnak az egészségbiztosítójuktól az ingyenes nőgyógyászati vizsgálatra, melynek a méhnyak citológiai vizsgálata is a részét képezi. Az érintetteknek az elkövetkező hat hónapban kellene megjelenniük a meghívóval a nőgyógyászuknál. A szűréssel összekapcsolt preventív vizsgálaton meghívó nélkül is részt lehet venni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?