Győzött és élre állt a komáromi KFC a II. labdarúgóligában

kfc

A II. labdarúgóliga 4. fordulójában a komáromi KFC folytatta jó szereplését az idényben. Radványi Miklós vezetőedző legénysége a hétvégén a pozsonyi Slovan B csapatát fogadta, amely felett problémamentes 2:0-s győzelmet aratott, és a negyedik forduló után a tabella élére állt. 

Tikkasztó 35 fokos hőségben a hazaiak indították útjára a labdát azon a mérkőzésen, amelyen végig fölényben játszottak és a papírforma szerint meg is nyertek. A KFC már az első percben megszerezhette volna a vezetést, de Domonkos szabadrúgása 18 méterről néhány centiméterrel a bal kapufa mellé ment. A második gólszerzési lehetőség a 7. percben következett, a hazaiak első szögleténél, amikor Šimko az ötösről a kapus kezébe fejelt. A 14. percben Tóth Gábor csúsztatott fejese jelentett gólveszélyt a pozsonyiak kapujára, de Rybár kapus védett. A 19. percben Pastorek és Szetei keverték meg alaposan a vendégek hátvédsorát, amikor előbbi a tizenhatoson belülről bombázott fölé. A következő percben a baloldalon Ganbayar hagyta faképnél védőjét, s élesen lőtte be a labdát középre, amelyre Tóth érkezett, de erős fejesét Rybár ismét nagy bravúrral ütötte vissza a mezőnybe. Ez után néhány gyors támadást a vendégek is vezettek, de a komáromi hátvédsor nem ingott meg. A Slovan B az első félóra végén beszorult a saját térfelére, szaporodtak a komáromi kapura lövések, szögletek. A 29. percben Domonkos ravaszul csavart szöglete hozta meg a hazai vezetést. A labda sok fej felett átszállva a hosszú sarokban kötött ki – 1:0. 

A komáromi támadások az első félidő utolsó negyedórájában sem hagytak alább, a 31. percben Tóth fejelt mellé, majd 38. percben Šmehyl–Pastorek összjáték után utóbbi hagyott ki egy ígéretes helyzetet. Egy perccel később egy remek félmagas beadás után Szetei, a levegőbe emelkedve az ötös vonalra bombázott, ahonnan a labda a felső lécet súrolva zúgott el a kapu felett. 

A második félidő is komáromi támadással kezdődött, de mint már annyiszor, Rybár kapus most is a helyén volt. Az 56. percben Pastorek és Domonkos álltak a megadott jobboldali szöglethez. Rövid passz után Domonkos csavarta be a labdát az ötös távolabbi sarkára, ahonnan Tóth fejéről a kapusra pattant, onnan pedig a fejelni felfutó Šimko elé, aki külsővel a hálóba továbbította – 2:0. A 60. percben a jobboldalon Pastorek passzolt egy pontosat a meccsen legaktívabb komáromi, Domonkos Kristóf elé, aki ismét bravúrra kényszerítette a majdnem hibátlanul védő Rybárt. 

A meccs utolsó félórájában a meleg már szinte elviselhetetlen volt. Radványi edző a 63. perc után fokozatosan küldött pályára négy játékost a kispadról – Horodníkot, Abrahámot, Györgyit és Maticsot –, akik folytatták a pályáról lejövő játékosok aktivitását. Ígéretes helyzetek elsősorban a komáromiak támadásaiban voltak, de Rybár kapus, a 21 évével nagy bravúrokat produkált. Györgyi beívelése után a 74. percben Abrahám a felső lécre fejelt. Az utolsó negyedórában a komáromiaknak még két nagy gólhelyzete is volt, az egyiket elpuskázták, a másikat pedig Rybár hárította. A 87. percben a vendégeknek is adódott egy gólszerzési lehetősége. Egy felesleges hazai szabálytalanság következtében a tizenhatos közeléből szabadrúgáshoz jutottak, amelyet Haramia magasan fölé lőtt. Maradt a 2:0-s eredmény, ami a vendégek teljesítményére nézve hízelgő. 

„Az előzmények alapján mi léptünk esélyesként pályára. Az eredmény szerint a papírforma érvényesült. A csapatok teljesítményére hatással volt a rendkívüli hőség. A fiúk igyekeztek, de vannak még tartalékaink. A győzelemnek örülünk, de a látottak alapján nagyobb is lehetett volna a különbség. Csapatunk teljesítőképessége a jövőben dől el” – értékelte a mérkőzést Radványi Miklós. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?