Nagyvárosi természet. NAPLÓ

Télen és tavasszal söprögetéssel kezdtem volna, mert a madáretetőből szemezgető madarak rendkívül nagy rendetlenséget hagynak maguk után. Most viszont a cserepekben növekedő paradicsomokra figyeltem, mert kicsit tartok tőle, hogy kóstolgatni fogják a madarak, még mielőtt beérnek. Hét közepén egy mókus pihent a balkon peremén. Mindketten meglepődtünk, a mókus gyorsan átugrott a közeli fa ágára, és rögtön láttam, hogy baj van, mert kikaparta a pici répákat, pedig milyen szépen sorban nőttek már. Tettem ki a madaraknak friss vizet, mert ilyen melegben nehezen találnak máshol, és ide szoktak már, majd főztem egy csésze chai teát zabtejjel, s kiültem a balkonra újságot olvasni. A balkon az én kis személyes dzsungelem, a zöldségek, a málnabokor, a virágzó petúniák, a páfrány zöldellő leveleivel és a negyedik emeletről látható falombokkal. Az égen nagy fehér felhők haladtak dél irányába különféle formációkban, úgyhogy néha felpattantam a székből, és lefényképeztem a kelő nap sugaraival megszépült égi vándorokat. Érdekes kényszer ez, a szépet, a múló vizuális élményt a mindig nálunk levő okostelefon lencsevégére kapni. Pedig esős napokon nem szoktam a napos reggeli égbolt képeit nézegetni, viszont mindig szívesen gyönyörködöm a világ más pontjain megörökített égboltokban.

Lassan indult a nap, egy korai ebéd után keltünk csak útra, biciklivel, a tőlünk 21 kilométerre fekvő Jamaica Bay Wildlife Refuge védett természeti területre. Meglepett, hogy egy bicikli sem volt az állványnál, amikor odaértünk, pedig attól tartottam, nem lesz hova lezárnunk a bringáinkat. Pár perc múlva kiderült, hogy a legnépszerűbb sétány öbölbe vezető részét felújítás miatt lezárták. Számunkra ennek a pozitív vonatkozása az lett, hogy a látogatható sétányokon nem zavart senki. Jamaica Bay, vagyis a Jamaika-öböl elég vicces elnevezés New York városában. Queens negyedben van egy Jamaica városrész is. A név eredetét a valamikor itt elő őslakos indián falura vezetik vissza, melyet Jameco vagy Yamecah-nak hívtak. Az öböl szárazföldjének mai területe természetes, és ember által kibővített terepen található. A helyi ipar száz évvel ezelőtt tönkretette az itteni természetet (is), majd a huszadik század második felében a város parkot tervezett, végül 1972-ben védett területté nyilvánította. Ma ötven négyzetkilométernyi mocsaras terület, tavak és erdős rész áll a látogatók rendelkezésére, ahol madarak, bogarak, növények és mindenféle más, többek között vízi élőlények is otthonra találtak.

A madarak rajongói már hajnalban járják az itteni terepet, főleg madárvándorlás idején figyelik az erre járó és itt megpihenő tollas lényeket. Mi is leginkább a madarak miatt jöttünk, és nem csalódtunk. Először azt láttam meg, hogy egy apró madár (sárga füzike) etet egy hozzá képest többszörösen nagyobb néhány napos fiókát (ez esetben nem kakukkfiókát, hanem egy hasonlóan viselkedő barnafejű gulyajáró madárét). Költésparazitizmus szemtanúi voltunk. Később egy jól táplált sárgafüzike-fiókát is láttam. A tarka avarsármány (ugyancsak vándormadár) jelenléte meglepett, mert a tavaszi és őszi időszakon kívül eddig sosem láttam ezeket az egyébként ritka szépségű madarakat errefelé. Két hím nézett egymásra ferde szemmel a bokrok alatt, majd egy hangos énekes gezerigó (a madárbirodalom talán legjobb mimikája) láttán mindketten elrepültek. A halászsasok majdnem kihaltak az USA területén, amikor a DDT és hasonló permetezőszerek voltak divatban. Számuk a DDT betiltása óta (1970-es évek) újra növekedik, és Jamaica Bayben több művileg készített fészekben nevelnek fiókákat már több évtizede. Ezek a nagy, markáns fekete-fehér, hallal táplálkozó ragadozó madarak októberben elrepülnek Dél-Amerikába, és ott töltik a telet, majd márciusban visszajönnek, hogy New York városában neveljék fel az új nemzedéket.

A természeti területet átszelő forgalmas út másik oldalán három vízparti lesből is figyelhettük a madarakat. Egy nőstény tőkés réce hat pici utóddal vonult el előttünk a vízen. Napszemüveges turistákra emlékeztető cédruscsonttollú madarak több családját figyeltük meg, ahogy a bogarakat vadászták a víz felszíne fölött. Szembe velünk, az A metrónak kialakított magasított sínek alatt három sárgalábú cankó és több billegető cankó járt föl s alá a csekély vízben. Többfajta fecske és küszvágó csér repkedett nagy sebességgel és elég nagy hanggal. Eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt sietve menekültünk innen, annyi szúnyog volt. Most nincs sok szúnyog és más bogár sem, ami jó az embereknek, a madarak viszont kevesebb táplálékhoz jutnak, így kevesebb fiókát tudnak felnevelni.

Molnár Miriam, a szerző New York-i munkatársunk

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/31. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene