Becsaphatók lennének a rákos sejtek?

Filmre vették a rákos sejtek terjedését – VIDEO

A Harvardi Orvosi Iskola (HMS) legnagyobb oktatókórháza, a Massachusettsi Általános Kórház (MGH) által végzett új kutatás alapján a szakemberek úgy vélik: megtalálták a módját, miként lehetne elérni, hogy a rákos sejtek elfogyasszák a beteg életben maradását és önmaguk pusztulását jelentő gyógyszereket.

Jó ideje ismert, hogy a rákkezelésre szánt bizonyos hatóanyagokat érdemes a vérben található albuminhoz kötni (a szérumfehérjék közül a legnagyobb mennyiségben az albumin van jelen a vérben; szerepe egyebek mellett bizonyos anyagok megkötésében, szállításában, tárolásában van). Ennek az a magyarázata, hogy a daganatok kifejezetten kívánják a fehérjét, ugyanis tulajdonképpen ez táplálja a rosszindulatú sejtburjánzást. A tumorok számára hozzáférhető albumin bekebelezésével akaratlanul magukhoz veszik az ahhoz kötött gyógyszereket is. Egy konkrét példa: az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) által évekkel ezelőtt jóváhagyott, azóta széles körben használt, nanorészecske formában albuminhoz kötött paclitaxel (nab-PTX) kemoterápiás szer sikeresen alkalmazható tüdő- és hasnyálmirigyrák kezelésére. A gyakorlat azonban azt mutatja, gyakran nagyon nehéz a rákellenes szereket bejuttatni a daganatba.

Miles Miller, a tanulmány vezetője a következőket mondja erről: „Nem minden beteg reagál a nab-PTX-re, és a daganatba való bejuttatásának hatékonysága vegyes, mert nem értik meg teljesen, hogy az albumin miként hat a gyógyszer szállítására és hatására.” A módszer tökéletlenségének megértéséhez rákos egereken ellenőrizték, hogyan lehet a nab-PTX anyagot a daganatba juttatni. 3D mikroszkópot és úgynevezett szövettisztító módszert használtak. Mint kiderült, a rákos sejtek valóban képesek nagy mennyiségű nab-PTX-et felvenni. Továbbá arra is fény derült: a gyógyszer felvételét azok a jelátviteli pályák szabályozzák, amelyek a sejtek tápanyagául szolgáló albumin felvételében vesznek részt. Ran Li, a tanulmány résztvevője kifejti: „Ez a felfedezés azt sugallja, hogy ha megváltoztatnánk ezeket az utakat, akkor be tudnánk csapni a rákos sejteket, hogy tápanyaghiányt érezzenek, aminek hatására pedig több nab-PTX-et fogyasztanának.” Az is kiderült, a daganatok kezelése a jelátviteli út egyik fontos elemének, az úgynevezett inzulinszerű növekedési faktor-1 receptor blokkolásával elérhető, hogy a rákos sejtek glükózhiányt érezzenek, aztán falásba kezdjenek, aminek hatására a daganatban több nabPTX halmozódik fel, s így pedig növelhető a gyógyszer hatékonysága. Ha a módszer valóban hatásosnak bizonyulna, tényleg jelentősen segítené a kemoterápiás kezelések hatékonyságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?