Nem kerül börtönbe a Vámszedő III-akció három gyanúsítottja

Mýtnik III
Pozsony |

A Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szombaton nem vette őrizetbe a Vámszedő III-ügy (Mýtnik III) három gyanúsítottját, közöttük a pénzügyminisztérium volt államtitkárát, Radek Kurucot – erősítette meg Katarína Kudjaková, a Speciális Büntetőbíróság szóvivője.

Az ügy nyolc gyanúsítottja között Radek Kuruc, a pénzügyminisztérium volt államtitkára, Daniel Čech a Pénzügyi Igazgatóság egykori alelnöke, Denisa Židová, az igazgatóság jogi segítségnyújtásáért felelős osztályának volt igazgatója, valamint Kornélia Černá az igazgatóság közbeszerzési osztályának volt igazgatója is szerepel.

Az ügyész a legszigorúbb büntetés kiszabását szorgalmazta, Čech esetében azonban visszavonta azt, miután a Pénzügyi Igazgatóság volt alelnöke együttműködött a hatóságokkal. Kuruc, Židová és Černát őrizetbe vételét nem tartotta indokoltnak a Specializált Büntetőbíróság.

A döntés nem jogerős, az ügyész fellebbezett ellene. Az ügy a Legfelsőbb Bírósághoz kerül, amelyről augusztus 16-án döntenek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?