Elfogták azt a férfit, aki megkéselt tíz embert egy vonaton

koronavírus

Elfogták Japánban azt a férfit, aki megkéselt pénteken tíz embert egy helyi érdekű vasútjáraton – közölte szombaton a rendőrség.

Az ámokfutó, egy 36 éves férfi, találomra választotta ki áldozatait. A rendőrség közlése szerint „boldognak tűnő nőket” akart megölni. Első áldozatát, egy, a 20-as éveiben járó nőt, aki a támadó mellett ült a vonaton, súlyos állapotban kórházban ápolják az NHK japán közszolgálati adó jelentése szerint.

A bűnügy azért is keltett feltűnést, mert vasárnap érnek véget a japán fővárosban a XXXII. Olimpiai Játékok.

A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy eredetileg egy bolti eladónőt akart megölni, aki bolti lopáson kapta, és jelentette a rendőrségen. A támadó azonban rájött, hogy a bolt már zárva, ezért ült föl késsel egy vonatra, és csak miután megszúrta a mellette ülő nőt, jött rá, hogy képes lenne akár több embert is megölni a vonaton. Szemtanúk szerint az egyik kocsiban étolajat öntött a padlóra, és megpróbálta meggyújtani.

Végül néhány órával az eset után besétált egy boltba, és elmondta, hogy ő az ámokfutó. A boltos azonnal hívta a rendőrséget, miután látta, hogy a férfinak véres a ruházata.

Japánban az elmúlt években több, halálos kimenetelű késes ámokfutás is történt. 2019-ben Tokió közelében egy férfi mindkét kezében késsel támadt iskoláslányokra egy buszmegállóban, és két embert megölt, 17 másikat megsebesített, mielőtt végzett magával. Az azt megelőző évben egy férfi megölt egy utast, és megsebesített két másikat egy vonaton. 2016-ban Tokiótól nyugatra egy mozgássérültek számára épült bentlakásos intézetbe tört be egy korábban ott dolgozó 26 éves férfi; megkötözte az ápolót, és ámokfutásba kezdett. 19 embert megölt, 20 másikat súlyosan megsebesített. Ez volt a legtöbb áldozattal járó ámokfutás Japánban 1938 óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?