Az első hatban szeretnének végezni a tardoskeddiek

tardoskedd
Tardoskedd |

Két évvel ezelőtt még az érsekújvári területi focibajnokság VI. MEVA ligájában rúgták a bőrt a tardoskeddiek. Idén a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában folytathatják a pontvadászatot. Ott, ahol a 2016/ 2017-es idényben már szerepeltek.

„A szakadék legmélyebb pontján elhatároztuk, hogy újra egy igazi futballcsaládot hozunk létre. A mostani keret mintegy 95%-át a három évvel ezelőtti játékosok alkotják. Persze az sem elhanyagolható tény, hogy tizennyolc labdarúgónk közül tizenöten saját nevelésűek. Mindannyiunk számára hatalmas kihívás, hogy olyan csapatokkal viaskodhatunk, mint Ógyalla, Gúta, Párkány, Ipolyság, Nagymegyer vagy Bős” – vélekedett Šimonek Arnold tardoskeddi játékosedző, aki a közelmúltban nyitrai, miavai és jihlavai színekben a legmagasabb bajnokságokban is szóhoz jutott labdarúgóként.

A bajnoki cím sorsa a pozbaiak elleni életbevágóan fontos meccsen dőlt el (1:0). A vendégeknek már egy döntetlen is elég lett volna a végső sikerhez, ám a tardoskeddiek a szívüket-lelküket hagyták a pályán. „Dédelgetett vágyunk volt ugyan, hogy kipróbáljuk magunkat a magasabb osztályban, de nem akartunk mindenáron bajnokok lenni. Az új idény megkezdése előtt két cél lebegett előttem. Elkerülni a komolyabb sérüléseket, valamint erősíteni a csapatszellemet és az egymás közötti bizalmat. Szerencsére bejöttek az elképzeléseim. Menet közben a csapat védelmét is átszerveztem, így nem csoda, hogy a mezőnyben mi kaptuk a legkevesebb gólt” – tudtuk meg a trénertől. A 31 éves szakember azt is elárulta, hogy kiváltképp a bellegszencsei győzelemnek örül, ugyanis az öntözőberendezés korszerűsítése miatt fel kellett cserélniük a pályaválasztási jogot.

A szezon befejezése után csak egy hét pihenőt kaptak a fiúk. Hetente háromszor edzenek, az érsekújvári FKM, az Elecske és a Berencs ellen pedig felkészülési meccseket is játszottak. Az előző bajnokságban legtöbb gólt szerző Viktor Kráľnak lejárt a vendégszereplése és visszatért az udvardiakhoz, Csabai István és Csabai Attila pedig befejezte aktív pályafutását. Új arc a bártfai Jozef Sova, az érsekújvári Richard Malík és a nagysurányi Michal Kružlík. „Bár nincs alapos áttekintésem a IV. liga mezőnyéről és színvonaláról, meggyőződésem, ha a csapat hozza mentális erejét és tudását, a végelszámolásnál a hatodik helytől rosszabbul nem végezhetünk” – állapította meg Šimonek Arnold.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?