A miniszter egyelőre titkolózik az iskolákat szeptembertől érintő intézkedésekről

grohling
Pozsony |

Az iskolák működésére nagy hatással lesz az oltottsági arány – jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. A tervezett óvintézkedésekről azonban egyelőre hallgat a kormány. 

Hivatalosan is kezdetét vette a „Nyitott iskolákért” elnevezésű kampány, melynek keretében az iskolaügyi miniszter augusztusban ellátogat azokra a településekre, ahol alacsony az oltottsági arány, és a polgármesterek, illetve szakmai csoportok képviselőinek közreműködésével arra kéri a szülőket, diákokat és pedagógusokat, hogy még az iskolakezdés előtt vegyék fel az oltást. Branislav Gröhling (SaS), a szaktárca vezetője rámutatott, a szeptemberi tanévkezdés előtt egy hónappal az oltottsági arány Szlovákiában mindössze 42% (azok száma, akik már mindkét dózist megkapták, ennél is alacsonyabb). Hozzátette, személy szerint akkor lenne elégedett, ha ez az arány elérné a 80%-ot, de mint mondta, egyelőre nem közelítünk a közösségi immunitás eléréséhez. A járványszakértők felhívták a figyelmet, a harmadik hullám annyira lesz erős, amennyire mi gyengék – minél többen beoltatják magukat, annál valószínűbb, hogy az iskolák nyitva maradhatnak és folytatódhat a jelenléti oktatás. 

Válaszok nélkül
A csütörtöki sajtótájékoztató hasonlóképp zajlott, mint ahogy a járvány idején már megszokhattuk – a lényegi dolgokra nem kaptak választ sem a szülők, sem a pedagógusok. Gröhling arra az alapvető kérdésre sem tudott választ adni, hány tanár, illetve diák van beoltva, mely településeken fenyeget, hogy a delta-variáns terjedése ellehetetleníti a jelenléti oktatást, és újra át kell állni az online tanulásra. Arra hivatkozott, a több mint 80 ezer adat, amelyet az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) bocsátott a rendelkezésükre, ellentmondásokat tartalmaz, ezért fokozatosan hozzák nyilvánosságra az ellenőrzött információkat. Az iskolaigazgatók tehát megint legkorábban két héttel az éles rajt előtt értesülnek majd az új szabályokról, melyeket szeptembertől már alkalmazniuk kell. Gröhling ezt azzal indokolta, az egészségügyi tárca augusztus közepén mutatja be az átdolgozott Covid-automatát, mely meghatározza a tesztelési stratégiát, illetve azt, milyen feltételek mellett működhetnek az egyes létesítmények, valamint rendezvények, ha az esetszámok a vírus delta-variánsának terjedése következtében megugranak. Állítása szerint az intézkedések nagy része már ismert a tanintézetek vezetői számára, nem új dolgokkal rukkol elő a tárca, csupán a tavalyi tapasztalatok alapján összegzik a leghatékonyabb módszereket a biztonságos tanulás érdekében. A tanárok kötelező oltásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, a személyes véleményét meghagyja magának, mivel nem szeretne problémát okozni. Leszögezte, a kötelező oltás egyelőre nem téma a koalíción belül. Ha viszont fontolóra veszik például az egészségügyi dolgozók vagy rendőrök kötelező oltását, akkor támogatni fogja, hogy a tanárokat is ebbe a kategóriába sorolják. Azt, hogy korlátozások várnak az oltatlan tanárokra, nem erősítette meg, kitért a konkrét válaszadás elől. „Az új Covid-automata előnyben fogja részesíteni a beoltottakat, nagyon elégedettek vagyunk az iskolákat érintő feltételekkel. Ahhoz, hogy megkülönböztetést tudjunk bevezetni, módosítani kellene a munkatörvénykönyvet. Most inkább arra kellene összpontosítani, milyen előnyöket kapnak az oltottak, nem pedig arra, hogyan büntessük az oltatlanokat” – véli Gröhling. 

Az oltás a kulcs
„Az oltottsági aránytól függ, miként fognak működni az iskolák. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan azt szeretnénk, hogy a diákok az osztálytermekben tanuljanak. Felszólítjuk az embereket, hogy használják ki a hátralévő egy hónapot, és oltassák be magukat. Ezzel megóvják önmagukat, csökkentik a vírus terjedésének kockázatát, hozzájárulnak a nyájimmunitás kialakulásához, de legfőképp az iskolák normális működésének fenntartásához” – jelentette ki Gröhling. Hozzátette, a pozsonyi nagy kapacitású oltóközpontban indították el a kampányt, ahol az országos átlagnál jobban halad az oltás, de számos járásban továbbra is rendkívül kevesen vannak beoltva, és ha ez nem változik, a delta-variáns heteken belül, akár már szeptemberben is karanténra ítélheti az iskolásokat. 
„Míg zárva voltak az iskolák, a mai középiskolásokból képletesen szólva kanapé-generáció lett, mivel 12 hónapig nem jártak iskolába. A gyerekek tanultak ugyan online, de a távoktatás elérte a saját korlátait. A fiatal generáció számára ez egy elveszett év volt. Nem beszélve arról, hogy a közösségi kapcsolatok is megsínylették ezt. Közös feladatunk garantálni, hogy ez nem ismétlődik meg, és az iskolák nyitva maradnak. Ez valójában egyetlen hatékony eszközzel érhető el, az pedig az oltás” – hangsúlyozta Droba. A miniszter a következő hetekben az összes megyébe ellátogat, sőt, augusztus 16-tól egy speciális hívóközpontot is létrehoznak, ahol az oltással és oktatással kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők. 

Aki kéri, beoltják
Tomáš Szalay, a Pozsony Megyei Önkormányzat egészségügyi osztályának igazgatója elmondta, a fővárosi nagy kapacitású oltóközpontban nagyjából 260 ezer embert oltottak be, most feltehetően rövid szünet következik, de a Károlyfalu városrészben található kórházban továbbra is igényelhető a vakcina. Pozsony megyében a 12 és 18 év közöttieket kizárólag oltóközpontban oltják, a gyermekorvosok szerint így hatékonyabb a szervezés. Szalay felszólította a szülőket, ne habozzanak, és oltassák be gyerekeiket. Emlékeztetett, ezt szombaton (augusztus 7-én) a Nemzeti Futballstadionban regisztráció nélkül is megtehetik, a gyermekorvosok várni fogják a fiatal jelentkezőket. A következő hétvégén (augusztus 14-én), szintén szombaton Károlyfaluban lesz lehetőség előzetes regisztráció nélkül felvenni a vakcinát. A szakember elmondta azt is, augusztus végén, szeptember elején kezdhet el súlyosbodni a helyzet Szlovákiában, és feltehetően az esetszámok emelkedésével egy ütemben növekedni fog az érdeklődés is a vakcina iránt. „Ha a delta hatását majd érezni lehet, új lendületet kaphat az oltási kampány” – zárta a szakember. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?