Ellopta a volt felesége hamvait – nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el

rendőrség
Karkóc |

A 63 éves galgóci járásbeli férfi nem tudta, hogy bűncselekményt követ el, mikor a karkóci (Trakovice) temetőből ellopta a volt felesége hamvait.

A nőt egy éve temette el családja a karkóci temetőben. Halálának évfordulójára a férfi megkérte volt sógornőjét, hogy mutassa meg neki, hová temették egykori feleségét. Mikor maga maradt, az urnát kilopta a sírból és hazavitte, majd otthonában az asztalára tette és meggyújtott előtte egy gyertyát. Nem sokkal ezután az elhunyt testvére a rendőrségnél bejelentette a lopást. A család a volt férjet gyanúsította, akitől az elhunyt már 26 éve elvált.

A rendőrség a nagyszombati bűnügyi nyomozókkal megkereste a férfit, aki mindent bevallott.

Az elkövető a rendőrök szerint alkohol hatása alatt cselekedett, a szondás vizsgálattal 0,5 promile véralkoholszintet mutattak ki nála. Végül a férfi az urnát is visszaszolgáltatta, kihallgatásakor pedig elmondta, hogy volt felesége hamvait egy másik sírba akarta helyezni, abban a faluban, ahol lakik.

A rendőrök hullagyalázás bűncselekménye mellett indítottak ellene eljárást.

 

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?