Rimaszombati ipari park: megvan az első nagy beruházó

s
Rimaszombat |

Richard Sulík gazdasági miniszter (SaS) szerdán bejelentette, hogy a Rimaszombat mellett épülő ipari parknak megvan az első nagy beruházója.

Sulík elmondta, hogy az ipari park területén a német Ziegler Group nevű fafeldolgozó cég tervez beruházást. A cég szerdán írta alá az állammal történő együttműködésről szóló memorandumot, melyben kifejezik a szándékukat az üzem létrehozására. A beruházó 430 új munkahely létesítését ígéri. Sulík szerint a Ziegler Group terjeszkedésének Szlovákia lesz az első állomása. A cég Bajorországban székel, fafeldolgozással foglalkozik és 1700 embert foglalkoztat. Rimaszombatban a nyersanyag feldolgozásától egész a végtermék előállításáig dolgozak majd a fával. A miniszter elmondta, hogy a beruházásnak több fokozata lesz, melyek több évre elnyújtva valósulnak majd meg. Sulík reméli, hogy a kiépítés már a jövő év folyamán megkezdődhet, és a termelés első szakasza már 2023-ban megindulhat.

A Ziegler Group képviselője, Andreas Sandner tudatta, hogy a rimaszombati üzemben évi egymillió köbméter fa feldolgozását tervezik. A gyártás során a fenntarthatóságra törekednek majd és az erdőtulajdonosokkal olyan alkuk megkötését remélik, amelyek mindkét fél számára előnyösek. A céljuk az, hogy az itteni fából gyártott termékeket Szlovákiában is adják el.

A fűrésztelep kiépítése 80 millió euróból fog megvalósulni, a teljes beruházás értéke pedig 255 millió euró lesz.

A sajtótájékoztatón Sulík elmondta, hogy a rimaszombati régió fejlesztése a prioritásaik közé tartozik, mert hosszú ideje itt a legmagasabb a munkanélküliség az országban. A Rimaszombatban létesítendő ipari parkról szóló szerződést februárban írták alá ünnepélyes keretek között a rimaszombati Csillagházban tartott testületi ülésen, melyen Boris Kollár házelnök (Sme rodina) és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter is részt vettek. Sulík akkor azt mondta, hogy a park 2023-ra elkészülhet és hogy már öt céggel is tárgyalnak, melyek érdeklődést mutattak iránta. A park állami tulajdonban lesz, a város az érintett földterületet 296 522,25 euróért adta el az MH Invest s.r.o. cégnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?