Az elnöki hivatal elutasította és félrevezetőnek nevezte Danko állításait

Andrej Danko

A szlovák elnöki hivatal elhatárolódik Andrej Danko félrevezető kijelentéseitől. Martin Strižinec, az államfő szóvivője kiemelte: nem az elnöki hivatal válogatja ki azokat a helyszíneket, ahová Ferenc pápa a szeptemberi szlovákiai látogatása keretében ellátogat. Az SNS elnöke korábban azt állította, hogy Zuzana Čaputová államfő közbenjárt azért, hogy a Szentatya a kassai Luník IX lakótelepet is felkeresse.

"Az elnöki palota kiveszi a részét a látogatás előkészítéséből, de csak az elnöki palotában megvalósuló programpontokért felel. Itt kerül majd sor a hivatalos, ünnepélyes fogadásra. A pápa itt fog találkozni a társadalmi és politikai élet szereplőivel, valamint a diplomáciai képviseletek tagjaival" - közölte a szóvivő, hozzátéve: a pápai látogatás "lelkipásztori" részéért a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) és a Szentszék felel.

Azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa egy roma lakótelepre is el akar látogatni, az elnöki szóvivő emlékeztetett, hogy a szentatya a pápasága kezdete óta keresi a kapcsolatot a perifériára szorult emberekkel. "Ezért döntött úgy, hogy Kassán felkeresi a Luník IX lakótelepet, ahol találkozik a helyi roma közösséggel és méltatja a helyi szaleziánusok erőfeszítéseit. Ők régóta jelen vannak a lakótelepen, és behatóan ismerik a helyi lakosok mindennapi problémáit. A közösségi központjuk kulturális és különféle szabadidős programokat kínál. Ők maguk óriási emberi és lelki buzdításként értékelik a pápa látogatását" - fejtette ki Strižinec.

Az elnöki hivatal csalódottságának adott hangot, amiért a szentatya nemes szándékát egyesek politikai csatározásra és a népszerűség hajszolására használják ki, emellett pedig félretájékoztatnak és manipulálják a közvéleményt is.

Az SNS elnöke a közösségi hálón közzétett videóiban azt állította, hogy a Luník IX kiválasztása az elnök asszony "műve". Egyben bírálta őt, mert szerinte ahelyett, hogy a hagyományokat, a történelmi értékeket mutatná meg a szentatyának, illetve felkínálná neki a lőcsei zarándokhelyre tett látogatás lehetőségét, a problémákra akarja felhívni a figyelmét, és politikailag visszaél az egész témával.

Ferenc pápa szlovákiai látogatása szeptember 12-től 15-ig fog tartani. A fővároson kívül Kassát (Košice) és Eperjest (Prešov) is felkeresi, valamint részt vesz a sasvári (Šaštín) búcsún is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?