Egyre több nő nyúl az alkoholhoz

alkohol
Pozsony |

Bár az alkoholisták többsége még mindig a férfiak közül kerül ki, az egészségbiztosítók adataiból az látszik, hogy az utóbbi időben már egyre több nő is szenvedélybeteggé válik.

Szlovákiában az alkoholizmus számít az egyik legelterjedtebb szenvedélybetegségnek. Matej Neumann, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szóvivője elmondta, több mint 30 ezer ügyfelük küzd alkoholproblémákkal, és bár az előző évben csökkenő tendenciát tapasztaltak, ez nem jelenti azt, hogy valóban kevesebben néztek a pohár fenekére.

„2018-ban még 35 512 ügyfelünk volt alkoholista, tavaly viszont már csak 30 569. Ennek oka nem az, hogy csökkent a szenvedélybetegek száma, sokkal inkább az, hogy a járvány alatt kevesebb ilyen diagnózist állapítottak meg. Még az is lehet, hogy a járvány miatti korlátozások nemhogy javítottak, inkább csak rontottak a helyzeten”

– fogalmazott a szóvivő.

Hozzátette, a nemek szempontjából még mindig a férfiak állnak rosszabbul, de az arány egyre kiegyenlítettebb, tehát egyre több nő válik alkoholistává.

Utóbbi tendenciát megerősítette Beáta Dupaľová Ksenzsighová, az Union biztosító szóvivője is. Továbbá közölte, a legtöbb alkoholista a 30 és 40 év közti korosztályból kerül ki. Az előző évben a biztosító ügyfelei közül 6860 személynél állapították meg az alkoholizmust, és idén is hasonló számokat jegyeznek, de a szóvivő is úgy véli, hogy a vírus miatt kevesebben kezeltették magukat.

Matej Štepianský, a Dôvera sajtóosztályának munkatársa is arról számolt be, hogy az ügyfeleik közül az előző évhez képest kevesebb személyt kezeltek alkoholizmussal.

Ľubomír Okruhlica, a Kábítószerfüggők Rehabilitációs Központjának (CPLDZ) vezetője úgy véli, az utóbbi fél évnyi bezártság igencsak rossz hatással volt az alkoholproblémákkal küzdő személyekre.

Sokan, akik már hosszabb ideje nem ittak, a járvány alatt ismét az alkoholos üveghez nyúltak. Ebben nagy szerepet játszott a szociális elszigeteltség és az elrendelt home office is”

– magyarázta a drogszakértő.

Hozzátette, a nem kezelt szenvedélybetegség pszichikai tünetekkel jár, de egy sor fizikai károsodást is okoz.

„Alkoholfogyasztás szempontjából világviszonylatban is előkelő helyeket foglalunk el a ranglistákon. Ez azzal is összefügg, hogy manapság csak azt tolerálják az emberek, ha valaki egészségügyi okokból nem iszik. A saját meggyőződésből fakadó absztinenciát nem fogadja el a társadalom”

– zárta a szakértő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?