Macron nagyon különlegesnek nevezte kapcsolatát Donald Trumppal

Emmanuel Macron
Washington |

Emmanuel Macron francia államfő nagyon különlegesnek nevezte kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel a Fox televíziónak adott interjújában, amelyben bejelentette azt is, hogy arra kéri majd Washingtont, ne vonuljon ki Szíriából. 

"Mindketten a magunk útját járjuk" - indokolta a nagyon különleges kapcsolatot a francia államfő a republikánusokhoz közelálló televíziónak Párizsban adott exkluzív interjújában, amelyet vasárnap délelőtt, egy nappal washingtoni állami látogatásának kezdete előtt sugárzott a Fox televízió. 

Emmanuel Macron, aki korábban a francia szocialista kormány tagja volt, úgy fogalmazott: mind ő, mind Trump kívülről érkezett a politikába, "Trump elnök megválasztására nem számítottak az önök országában, és valószínűleg az én megválasztásomra sem számítottak az én országomban. Nem vagyunk a klasszikus politikai rendszer részei".

A 40 éves francia államfő elmondta: a célja az, hogy Washingtonban kiemelje a két ország különleges kapcsolatrendszerének hosszú történetét, sürgesse az amerikai kongresszust néhány "haramia" állam és kemény diktátor befolyásának és támogatásának csökkentésére, és közös harcot hirdessen a terrorizmus ellen. 

Kifejtette: a kongresszus két háza előtt elmondandó beszédében arra kéri majd Washingtont, hogy folytassa a katonai intervenciót Szíriában. "A militarizmus szószólója leszek a kongresszusban" - mondta. Úgy vélte, hogy az Egyesült Államok változatlanul elkerülhetetlen szereplője a béke megteremtésének a Közel-Keleten, s hozzátette, hogy Franciaország a szíriai konfliktus lezárulta után támaszkodik majd az Egyesült Államokra. "Új Szíriát kell felépítenünk" - fogalmazott.

Az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuról leszögezte: ugyan "nem tökéletes", mégis azt szorgalmazza majd Trump elnöknél, hogy az Egyesült Államok ne mondja fel a megállapodást, mert "nincs B-terv". "Mi lenne jobb megoldás?" - fogalmazta kérdésbe az álláspontját Macron. 

Az interjúban Macron szólt Oroszországról és elnökéről, Vlagyimir Putyinról is. "Nagyon erős ember és erős elnök, aki előtt soha nem szabad gyengének mutatkoznunk" - írta le Putyint. Majd úgy vélekedett, hogy Putyin "nagy Oroszországot akar. Az emberek büszkék a politikájára. Rendkívül kemény a kisebbségekkel és az őt ellenzőkkel, a demokráciáról vallott felfogása nem a sajátom". 

A Fox televízió riportere megkérdezte a francia államfőt a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozás ügyében folyó vizsgálatokról is, mire Macron leszögezte: ennek nincs hatása arra, hogy Franciaország milyen politikát folytat az Egyesült Államokkal. 

Erőteljesen érvelt a május elsején bevezetni tervezett acél-, és alumíniumipari termékek védővámja ellen, mondván "nem folytatunk kereskedelmi háborút a szövetségeseinkkel".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?