A visszatérő szurkolók továbbjuttathatják a DAC-ot

dac

1:0-s hátrányból vág neki a DAC focicsapata a szerb Partizan elleni Európa-konferencialiga-selejtező mai visszavágójának a MOL Arénában, ahol hosszú idő után újra akár 6000 ember előtt játszhatnak a sárga-kékek.

A DAC múlt csütörtökön 1:0-s vereséget szenvedett Belgrádban. Azon a találkozón a sárga-kékek támadásban keveset mutattak, de a kapuban Martin Jedlička brillírozott, és több góltól is megmentette csapatát. Ennek fényében a dunaszerdahelyiek számára nem számít rossz eredménynek az egygólos vereség, hiszen minden esélyük megmaradt a továbbjutásra.

A belgrádi csapat szurkolók nélkül érkezik Dunaszerdahelyre, mivel az UEFA szabályozása továbbra sem teszi lehetővé a vendégszurkolók jelenlétét a stadionokban. A Partizanban ott lesz az első mérkőzést eldöntő és korábban a Liverpoolban is megfordult Lazar Markovics, valamint a magyar válogatott Holender Filip is. A belgrádiak keretének tagja két olyan játékos is, akik korábban megfordultak a DAC-ban: Marko Zsivkovics és Dusan Lalatovics. Dunaszerdahelyi oldalon mindenki bevethető lesz a súlyosan sérült Kalmár Zsolton kívül. 


Meglepetést okozni
„Az a célunk, hogy továbbjussunk, megpróbálunk nyerni. Tudjuk, hogy erős csapat a Partizan, de vannak gyenge pontjai. Remélem, hogy a szurkolóink segítségével ki tudjuk őket használni, és meglepetést okozva továbbjutni. Az első meccs több szakaszában nagy nyomás alatt játszottunk, de ahogy azt a csapattal is megbeszéltük, ezt több esetben mi magunk okoztuk, olyan hibákat vétettünk, amik nem jellemzőek ránkˮ – mondta Németh Antal vezetőedző a DAC tegnapi sajtótájékoztatóján. 
„Nagyon jó csapat ellen fogunk játszani, de az első mérkőzés második félidejében bebizonyítottuk, hogy egyenrangú ellenfelek tudunk lenni. A csapatban is pozitív a légkör a mai mérkőzéssel kapcsolatbanˮ – fogalmazott Schäfer András.


6000 néző lehet
A korlátozások enyhítésének köszönhetően ma akár 50 százalékig megtelhet a MOL Aréna, ami 6000 szurkolót jelent. A mérkőzésen azok a szurkolók vehetnek részt, akik legalább 14 napja megkapták a kétadagos oltás második adagját, vagy legalább 21 napja az egyadagos oltást, valamint ha az elmúlt 180 napban bizonyítottan átestek a koronavírus-fertőzésen. Oltás nélkül csak 24 óránál nem régebbi PCR- vagy LAMP-teszttel lehet bejutni a stadionba.

A mérkőzés játékvezetője a svájci Alain Bieri lesz, a találkozót az STV 2 élőben közvetíti. A párharc továbbjutójára a Szocsi–Kesla páros győztese vár.

Érdekes

EKL: Teljesen nyílt és lefutott párharcok

Homlokegyenest eltérő helyzetből várják a mai EKL-selejtezős visszavágókat az NB I-es és a Fortuna ligás csapatok. Az Újpest minimális, 2:1-es győzelem után utazott Liechtensteinbe a Vaduz elleni párharc második találkozójára. „ Bárhogyan jussunk a következő körbe, mindenki ugyanúgy elégedett lesz” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Stieber Zoltán, a lilák szélsője.

A Puskás Akadémia viszont 3:0-s vereséget szenvedett Rigában az RFS-től. „Szinte lehetetlen küldetésnek tűnik a továbbjutás, de megpróbálkozunk vele” – mondta Hornyák Zsolt, a PFLA mestere.

Ezzel szemben a zsolnaiak 3:1-es előnnyel várhatják a hazai meccset a ciprusi Apollon ellen. „Jó a helyzetünk, de bármi megtörténhet. Mindent megteszünk, hogy a visszavágón az legyen, amit mi akarunk” – szögezte le Pavol Staňo, a zsolnaiak vezetőedzője. 

A nagyszombati 0:0 után bármi megtörténhet Sepsiszentgyörgyön, ahová a Spartak autóbusszal utazott el. „Mindenképpen gólt akarunk szerezni, szerintem nem 0:0 lesz a vége” – jósolt Michal Gašparík, a nagyszombatiak trénere. (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?