Ma dönt a parlament a Covid-igazolvánnyal kapcsolatos törvénymódosítási javaslatról

parlament
Pozsony |

A beoltottakat pozitívan megkülönböztető törvénymódosítási javaslatot a plénum szombat este a második olvasatba küldte, a parlament ülése vasárnap reggel kilenc órakor a szavazással folytatódik.

Noha a Sme rodina korábban kijelentette, nem ért egyet a Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter által beterjesztett jogszabálymódosítás-csomaggal, Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter szombat este bejelentette, sikerült egyezségre jutniuk, ezért végül mégis támogatják a módosító javaslatot.

A miniszter szerint pártjának sikerült valamennyi követelését érvényesítenie. Ennek értelmében a járványhelyzet súlyosbodása esetén, az oltatlanok számára az állam téríti a munkába, az iskolába és az üzletbe járáshoz szükséges koronavírustesztek árát. Az egyezség szerint a tesztekért az ingázóknak sem kell majd fizetniük, az országba való belépésnél pedig az antigéntesztet is elfogadják majd. Ezeket újfent az állam biztosítja, a vizsgálatot ismét a mobil tesztelőpontokon végzik majd.

A parlament szombat este a második olvasatba küldte a javaslatot, a ülés vasárnap kilenc órakor a szavazással folytatódik. A Smer ellenzéki párt jelezte, amennyiben a javaslatot elfogadják, ők az Alkotmánybíróságon támadják meg azt.

A parlament előtti tüntetés a késő esti órákban is folytatódott. A tüntetők előrebocsátották, a protestációt vasárnap, valamint a következő napokban is készek folytatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?