Piros gép a kék tengerben

lemken

Mint mindig, a Lemken idén is előkelő helyet foglalt el a mezőgazdasági kiállításon Sókszelőcén. A „kék tengerben” többféle géppel ismerkedhettek meg az arra járók, a legnagyobb sláger manapság viszont most mégis a pirosban virító Steketee sorközművelő.

Hogy ez miért van így, azt Robert Pecko, a Lemken ügyvezetője vázolta lapunknak. „A vegyszeres kezelés egyre körülményesebbé válik, egyre több hatóanyagot vonnak ki a forgalomból, ezért a gazdáknak új lehetőségek után kell nézni. Indokolja ezt a rezisztencia kérdése, valamint a szélsőséges időjárás is, hiszen a gyomirtó hatékonysága függ a csapadéktól, a csapadék pedig egyre egyenlőtlenebb eloszlású. A szél erőssége viszont növekszik, ami a vegyszer elszállását eredményezheti. Változtatni kell tehát az agrotechnikán. A gyomszabályozásban itt előtérbe kerülnek a sorközművelő kultivátorok. A kapásnövényekben ezeket már sokan alkalmazzák, mi viszont ebben az évben a sűrűn vetett gabonafélékben, konkrétan az őszi búzában végeztünk kísérleteket. Három alkalommal járattunk végig egy húszhektáros területet, miközben klasszikus, merev szárú kapákat, és a Basic element megoldást választottuk. A beállításra nagyon odafigyeltünk, nemcsak a sorközöket tekintve, hanem a mélységet illetően is, nehogy a kapák kifordítsák a növényeket, ha túl mélyre eresztik azokat. A kapák így nem hatoltak mélyen a földbe, inkább úgymond úsztak a talajon. A végeredmény kiértékelésére az aratást követően kerül sor, amikor is nyilvánvalóvá válik, milyen hatása volt a hozamok alakulására a műveletnek. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.”

A Steketee gépeket forgalmazó vállalat ügyvezetője végezetül még hozzátette, a sorközművelésnek nemcsak a gyomirtás szempontjából van szerepe, a talaj levegőztetésében is szerepet játszik. Itt ügyelni kell az időjárási viszonyokra, túlságosan nedves talaj esetén ugyanis ellenkező hatást érhetünk el, mint amit szeretnénk.

(cz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?