Hogyan hat a TuYV a hozamokra?

KWS

Nem kell ahhoz túl széles portfólió, hogy a repcekínálat kielégítse a kor és a gazda minden igényét, elvárását. Ebben a szellemben tartotta meg a KWS Szőgyénben az idei repcebemutatóját, amelyen ismét érdekes információk hangzottak el.

A KWS bemutatóira azért is érdemes ellátogatni, mert nemcsak a fajtabemutatókról, tehát az egyes fajták tulajdonságainak leírásáról szól, hanem a termesztéssel kapcsolatos értékes információkkal is gazdagodik a termelő. A június eleji eseményen a KWS részéről Kovács Tamás területi képviselő és Matúš Javor termékmenedzser gondoskodott arról, hogy ne egy hosszan tartó, unalmas előadást hallgassanak meg a résztvevők az egyes fajtákról, hanem a „kulisszatitkokról” is beszámoltak. Így például Matúš Javor elmondta, a piacon rengeteg fajta található, és manapság nagyon divatos a termelő TuYV-vírussal kapcsolatos riogatása, így sok vetőmag-forgalmazó az eladásnál épp az adott hibrid TuYV rezisztenciával szembeni ellenálló képességgel érvel, amikor a gazdát meg akarja győzni. Franciaországban a KWS több hibridet is tesztelt a TuYV-vírussal szembeni ellenállóságot tekintve. Mindeközben a KWS hibridjeit hasonlították össze konkurens, rezisztens fajtákkal magas és alacsony TuYV-fertőzöttségi nyomás mellett.

A szakember szerint a kísérletekből az derül ki, hogy semmilyen korrelációt nem figyeltek meg a növényben található vírus és a szemhozam közt. „Mindeközben nem szabad elfelejteni, hogy az adott hibrid egészségi állapotát, illetve a környezeti tényezők hatását a növényre leginkább a hozam mutatja meg” – tette hozzá Matúš Javor. Leszögezte azt is, hogy a kísérletekben a KWS vírussal szembeni toleráns repcéje a magasan fertőzött területen is összehasonlítható a rezisztens fajták vírustartalmával. „Más szóval manapság nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy kapcsolat lenne a vírussal megtámadott repce és az elért hozamok közt, hiszen a TuYV-vírussal szembeni génekkel nem rendelkező repce is ugyanolyan hozamokat képes produkálni, mint a vírussal szembeni génnel rendelkező repce. Érdekes tény az is, hogy a mérések során sosem volt olyan eset, amikor a növényben nulla tartalmú vírus lett volna” – mondta Matúš Javor. A szakember szerint épp ezért a KWS célja nem az, hogy hibridek tömegével árassza el a piacot, hanem az, hogy bár kevesebb, de a gyakorlati kísérletek elemzése alapján gondosan kiválasztott, kiváló mutatókkal rendelkező repcéket kínáljon.

Ezt pedig alátámasztotta a szőgyéni bemutató is, ahol felsorakoztatták a KWS legjavát, amelyek közt volt ugyan újdonság, viszont a korábbi fajták idei teljesítményét is szemrevételezhették a jelenlévők. Az egyik ilyen újdonság a Hillico, amely magas olajtartalmával emelkedik ki, és ennek fontosságára az előadók is figyelmeztettek. Nem elég ugyanis a magas szemhozam, a magas olajtartalomra is ügyelni kell. Ez a fajta jól helytáll a melegebb területeken is, ahol gondot okozhat az, hogy a magas hőmérséklet miatt az érés végső fázisában a szemek veszítenek olajtartalmukból. Ehhez még egy nagyon fontos tulajdonság párosul, mégpedig a becők ellenálló képessége a kipergéssel szemben. A Hillico a KWS portfóliójában az a hibrid, amelynek a becői a legerősebbek közé tartoznak. A bemutatóból megtudhattuk, hogy ennek a hibridnek köszönhetően jelentősen csökkenhet a betakarításkori szemveszteség, amelyet az alacsony éjszakai hőmérséklet és a magas nappali hőmérséklet közötti ingadozás, ennek köszönhetően pedig a szemek kipergése okoz.

A másik újdonság a Hostine, amely szintén magas hozamokkal és magas olajtartalommal rendelkezik. Ehhez hozzájárul még a betegségekkel szembeni ellenálló képesség, konkrétan rendelkezik az RLM 7-génnel, amely a fómával szemben nyújt védelmet, és a TuYV-vírussal szembeni toleranciával. A becők sem hajlamosak az idő előtti felnyílásra.

A szőgyéni bemutatón a KWS szakemberei még egy újdonságot, az INITIO névre keresztelt technológiát is bemutatták. Az INITIO nem más, mint a KWS programja, amely a vetőmag kezelésére irányul. Erre azért van szükség, mert a repce termesztésére is egyre több negatív tényező hat, mégpedig a változó klímafeltételek, a betegségek és a kártevők sokkal erősebb nyomása, amelyek ellen a hatóanyagok hiányában nagyon nehéz a védekezés. Az egyes hibrideknek nemcsak magas hozamúnak, hanem ellenállónak is kell lenniük a stresszhatásokkal szemben. A KWS szakemberei elmondták, az idei szezontól már az INITIO-val kezelt vetőmagot fogják kínálni nemcsak a repcében, hanem a kukoricában is.

Kovács Tamás lapunk kérdésére elmondta, a repce nem szereti a forróságot, így az idei évszak kedvezett a fejlődésének. A csapadékból májusban nem volt hiány, viszont a nagyon alacsony hőmérséklet miatt a repcék idén alacsonyabbak, ami viszont a becők számára, illetve a hozamokra nem hat. „Nem jelentettek komolyabb problémát idén a betegségek, inkább a kártevőkkel volt gond, viszont a nagy forróság a végső stádiumban még jelenthet problémát. Nagy melegben az olajtartalom nem tud beépülni, és ha a tonnaszámot nézzük, még az 1 százalék olajtartalomnak is nagy jelentősége van. A felvásárló manapság nagyon odafigyel az olajtartalomra. Ezért fontos olyan hibridet választani, amelynél nemcsak a hozam, de az olajtartalom is magas” – mondta a szakember.

A bemutatón a KWS területi képviselője a többi hibrid bemutatása és a régióban való teljesítőképessége mellett kitért a még mindig „csodálatosnak” nevezett Umberto hozamaira, amely Magyarországon a legeladottabb hibrid, és rendelkezik az RLM 3- és RLM 7-génekkel. Valamint szó esett a Feliciáno fómával szembeni ellenálló képességéről is. Hozzátette, hogy azokon a területeken, ahol nagy a fómás fertőzés veszélye, ajánlatos kipróbálni ezt a hibridet, hogy meggyőződjünk a betegséggel szembeni ellenálló képességéről.

A szőgyéni bemutatót az AM-AGRO vegyszer- és a Šupa mezőgazdasági gépforgalmazó vállalattal közösen szervezte meg a KWS. A Šupa a Kubota traktorokat különböző „lóerőben” vonultatta fel. 

Az AM-AGRO vállalat képviseletében Svoren Pál vázolta a repcében alkalmazott vegyszeres kezeléseket. De kitért azokra a negatív hatásokra is, amelyek idén a repcét károsították. Ilyen volt főként a tavaszi alacsony hőmérséklet. „Azt már tudjuk, hogy az időjárás minden évben tartalmaz meglepetést a gazda számára. Ez idén sem volt másképp, hiszen március 21-én Kisgyarmaton -10 °C-t mértünk. Június elsején pedig hajnalban mindössze 4,2 °C-t mutatott a meteoállomásunk” – mondta. A KWS képviselőinek előadásra rákapcsolódva a vetőmag kezelésével kapcsolatban elmondta, fontos a vetés, de nagyon fontos a növényvédelem is. Ebben elsődleges szerepe van a repce gyommentes környezetének kialakítására, de nagyon fontos a kórokozók elleni preventív védekezés is, mint például a repcefóma, szklerotínia, alternária és egyéb betegségek. Kitért a repce helyes fejlődésének ösztönzésére is, amelyben nagy szerepe van a nitrofenolát alapú Asahi SL növényi stimulátor alkalmazásának. Majd végezetül humorosan megjegyezte, hogy bár a vetőmag-nemesítő cégek azzal, hogy olyan hibrideket nemesítenek, amelyek ellenállóak a kipergéssel szemben, negatívan befolyásolják a vegyszerforgalmazó vállalatok kereskedelmét, azért érdemes megfontolni a ragasztóanyagok alkalmazását, hogy a veszteségeket, amit a becők idő előtti felnyílása okoz, még biztosabban elkerüljük. Természetesen a gyomirtók, gombaölők és rovarölők, illetve stimulációs anyagok mellett az ilyen készítmények is megtalálhatók az AM-AGRO kínálatában.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?