Alkotmányos lehet a határrezsim

Mészáros Lajos
Pozsony |

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) javította az országba érkező személyek karanténkötelezettségére vonatkozó szabályozást, de az ellenzék újra az Alkotmánybíróság elé utalta azt. Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró szerint azonban a pontosított szabályrendszer már megfelelhet az alkotmányosság követelményének.

E hét hétfőtől már érvényesek az új szabályok azokra a külföldről Szlovákiába érkező személyekre, akik még csak a koronavírus elleni vakcina első dózisát kapták meg. Néhányan közülük a Szlovákiába érkezésük után azonnal, vagyis már az első napon abszolválhatják a PCR-tesztet, és negatív eredmény esetén elhagyhatják a karantént. Az átmeneti intézkedés, amely augusztus 2-ig marad érvényben, csak azokra vonatkozik, akik július 9. előtt vették fel az első dózist. Esetükben a tesztet az állam fizeti. Aki ezt követően kapta az első adag oltást és még nem vette fel a másodikat, az, az oltatlanokhoz hasonlóan, a karantén ötödik napján kérhet PCR-tesztet. Az ÚVZ ezt a szabályozást az Alkotmánybíróság meglátásait figyelembe véve dolgozta ki. Az intézkedés előző változatának hatályosságát ugyanis a taláros testület felfüggesztette, miután az ellenzéki pártok az ügyben az AB-hez fordultak. 

A Smer és a Hlas álláspontja

A Robert Fico vezette Smer és Peter Pellegrini pártja, a Hlas azonban az új, javított intézkedéscsomag kapcsán is alkotmánybírósági panasszal élt. Fico szerint múlt héten egyszer már megnyerték ezt a küzdelmet. Szerinte a kormány ignorálja az Alkotmányt, és újra elfogadta ugyanazt a hirdetményt, vagy más néven rendeletet, amelyet a taláros testület korábban felfüggesztett. Fico bízik benne, hogy a taláros testület ismét felfüggeszti az intézkedéscsomagot. „Nem lehet két kategóriába sorolni az embereket – a beoltottak és a be nem oltottak kategóriájába, miközben az előbbiek előnyöket élveznek, az utóbbiakat pedig korlátozzák” – tette hozzá. 

A Hlas a közösségi hálón közölte, ellenzéki összefogással megtámadták a ÚVZ hirdetményét, amely „még tovább szigorította a zaklatást a határokon”. Továbbra is elutasítják az emberek két kategóriába sorolását. „Az oltottaknak, valamint azoknak, akik abszolválták a tesztet és akik átestek a Covid-19 betegségen, ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani a hazatéréshez” – zárul a Hlas bejegyzése. 

Alkotmányoság 

Az ÚVZ által kiadott, az országba való beutazásra vonatkozó, frissített szabályrendszer tehát jelenleg érvényben van, de az Alkotmánybíróság dönt majd arról, hogy ez így marad-e, vagy sem. Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró rámutatott, a taláros testület az ÚVZ szóban forgó intzékedéscsomagjai közül az elsőt sem törölte el, csak előzetes intézkedésként felfüggesztette annak hatályosságát. Fennállt ugyanis a gyanúja, hogy sérülhetnek az emberi jogok. „Mivel az egyszer oltottakat ugyanabba a kategóriába sorolták, mint azokat, akik már két adag vakcinát kaptak” – magyarázta Mészáros azzal, hogy mindez diszkriminálta volna a nem beoltottakat, hiszen az utóbbi csoport tagjai hasonlóan védtelenek a betegséggel szemben, mint akik csak egy adag vakcinát kaptak. 

Az ÚVZ szóban forgó első hirdetményéről magáról az AB azonban még érdemben nem döntött, és már nem is fog, hiszen a második, javított intézkedéscsomag bevezetésével az első tárgytalanná vált. Mészáros arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat az AB által a fentiekben leírt kifogását a második hirdetménybe már beépítette. „Ezzel a hirdetménnyel így már eleget tettek annak, amit az AB kifogásolt” – mondta. Hozzátette, ennek értelmében az új szabályrendszer szerint azokat, akik még csak a vakcina első adagját kapták meg, ugyanabba a kategóriába sorolják, mint a teljesen oltatlanokat. „Ennek eredményeképpen a második intézkedéscsomag szigorúbb lett, mint az első” – tette hozzá a korábbi alkotmánybíró. Az új szabályok értelmében az első adaggal oltott személyeknek is karanténba kell vonulniuk, ahonnan PCR-teszttel válthatják ki magukat. 

Oltottak és oltatlanok 

A ÚVZ második intézkedéscsomagja ellen beadott alkotmánybírósági panaszban a Smer és a Hlas lényegében ugyanazon kifogásokat fogalmazza meg, mint a korábbi indítványukban. „Most azt állítják, hogy a nem beoltottak és a beoltottak között van diszkrimináció” – idézi a beadványt Mészáros. A korábbi alkotmánybíró szerint az emberek közti puszta különbségtétel nem alkotmányellenes, hiszen sok ilyen van érvényben most is. „A kérdés az, hogy ésszerű, szükséges és arányos-e a megkülönböztetés” – magyarázta, azzal, hogy ennek a megítélésekor epidemiológiai, orvosszakmai tényeket vesznek figyelembe. Mészáros szerint mivel az első intézkedéscsomag hibáját a második már nem tartalmazza, az ellenzéki pártok viszont nem hoztak fel új érveket, az AB előzetes intézkedésként valószínűsíthetően nem függeszti fel az új szabályrendszer hatályosságát. „A logika azt diktálja, hogy a második hirdetményt az Alkotmánybíróság nem függeszti majd fel, mert ebben már kijavították, amit a taláros testület az első hirdetménnyel kapcsolatban kifogásolt” – mondta Mészáros azzal, hogy ezzel együtt is meg kell várni, miként dönt az ügyben a bíróság. 

A korábbi alkotmánybíró saját jogi véleménye szerint az ÚVZ által bevezetett karantén-intézkedések szükségesek, és rámutatott, az egész világon hasonló szabályokat alkalmaznak. Mészáros szerint nem arról van ugyanis szó, hogy a koronavírussal szemben nem védett személyeket negatívan diszkriminálnák, hanem a teljesen beoltottak pozitív megkülönböztetése valósul meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?