Rendőrháború – nem csak Fico szerint

Vladimír Pčolinský

Megdicsérte Szlovákiát az uniós tagországokat értékelő legutóbbi jelentésében az Európai Bizottság, mert szerinte az illetékesek következetes harcot vívnak a korrupció ellen.

A tavalyi kormányváltás óta a legtöbb tárgyilagos polgár ugyanígy vélekedett. Legfeljebb azon döbbentek meg, hogy Robert Fico kabinetjének regnálása idején főleg a Smer holdudvarába tartozó, fontos posztokat betöltő vezetők valóságos maffiahálózatot működtettek, és sok ezer eurós kenőpénzeket vágtak zsebre. Ezt a közvélemény igazságérzetét erősítő légkört főleg a bukott kormányfő igyekezett megmérgezni, aki sajtótájékoztatók tömkelegén bizonygatta, hogy országunkban ismét koncepciós perek zajlanak, méghozzá a bosszúálló Igor Matovič irányításával. A Smer elnöke azt harsogta, hogy a rendőrök olykor gestapós módszerekkel igyekeznek beismerő vallomásokat kicsikarni a vizsgálati fogságba került gyanúsítottaktól. Akiket a nyomozókkal együttműködő, saját bőrüket menteni igyekvő „vezeklők” jól bemártottak. A Smer elnöke nyilván jól megjegyezte a volt kormányfő kijelentését, aki az egyik parlamenti vitában felszólította őt, maradjon csendben, s várja meg, amíg hozzá is bekopog a bűnüldöző ügynökség, a NAKA.

Egy ideig joggal hihettük, Fico azért rikoltozik, nehogy valóra váljon az, amit Matovič kilátásba helyezett. Ám Milan Lučanský egykori országos rendőrfőkapitány öngyilkossága kételyeket ébresztett a gyalogpolgárokban is a börtönőrök viselkedésével, főleg a rendőrök eljárásával kapcsolatban, amelyekről máig különböző mendemondák terjengnek. Idén májusban erősödtek fel a sokakban lappangó kételyek, amikor a kassai székhelyű Alkotmánybíróság elrendelte, hogy azonnal helyezzék szabadlábra a több bűncselekménnyel gyanúsított Martin Ribár ügyvédet, akit 556 napig tartottak magánzárkában. A taláros testület szerint az őt fogva tartók és a kihallgatását sokáig halogató nyomozók alapvető emberi jogait sértették meg. Kisvártatva a rendőrség más bűnügyben ismét letartóztatta, ám akkor meg az illetékes bíró nem küldte újra a rács mögé.

Az események Vladimír Pčolinskýnak, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának, Boris Kollár kebelbarátjának letartóztatását követően pörögtek fel. Nem sokkal később ugyanis a titkosszolgálat lehallgatásbiztos alagsori helyiségében rendhagyó tanácskozásra került sor, amelyen Zuzana Čaputová és Eduard Heger is részt vett. Rövidesen kiszivárgott, az SIS titkosnak minősített, de az internetem nemsokára megjelent beszámolóját vitatták meg, amelyben azzal gyanúsítottak meg a több rendőrségi akcióban letartóztatottak ellen bizonyítékokat gyűjtő nyomozókat és ügyészeket, hogy megsúgták a vezeklőknek, milyen vallomásokkal segítsék a munkájukat. Ezek után Fico igaznak vélte korábbi állításait, és diadalittasan ismételgeti, hogy Szlovákiában valóságos rendőrháború tört ki. Amit Maroš Žilinka főügyész és Daniel Lipšic, a Speciális Ügyészség vezetője cáfolt, szerintük az ellenzékiek által terjesztett provokációról van szó csupán.

Ám a tények nem egészen ezt igazolják. Nemrég a rendőrség inspekciós alakulata kihallgatási jegyzőkönyveket vitt el a NAKA székházából. Néhány napja a Nemzetbiztonsági Hivatal idézett be több nyomozótisztet. E hét elején pedig hatalmas visszhangot váltott ki az egyik közösségi oldalon megjelent értesülés, mely szerint hivatali hatalommal való visszaélés miatt rövidesen letartóztatják a nagy közfigyelmet kiváltó bűnvádi eljárásban főszerepet betöltő ügyészeket és Ján Čurilla nyomozótisztet. A főügyész ismét cáfolt, mégsem tudta eloszlatni azokat a feltevéseket, amelyek szerint valóban dúl a csata a rendőrség egyes alakulatai között. Minap az egyik szlovák napilapban karikatúra jelent meg. A rajzon a rendőrök ismert jelszavukat úgy módosították, hogy „Szolgálnánk, de most marakodunk.” Milliók biztonságérzetét tépázhatja meg, ha a bűnüldöző szervek a korrupció további visszaszorítása helyett egymással viaskodnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?