A Smer „nyilvános feljelentést” tett a nagyszombati cégtől vásárolt gyorstesztek miatt

fico

Erről Robert Fico, a párt elnöke tájékoztatott – írja a tvnoviny.sk.

A Smer nyilvános feljelentést tett a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségnél (NAKA) a nagyszombati cégtől vásárolt antigéntesztek miatt – jelentette be Robert Fico a párt elnöke, aki szerint a kormány lopott a tesztek vásárlása során.

Fico felszólította a miniszterelnököt Eduard Hegert, hogy „ne csak sorkatona” legyen, hanem cselekedjen. Ezzel egyidejűleg ismét felszólítást intézett hozzá, hogy hívja vissza tisztségéből Roman Mikulec belügyminisztert kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt.

Nyilvános feljelentést teszünk és kérjük a NAKA-t, ha már olyan aktív az ajtóbetörésekben, és az emberek megvádolásában, hogy foglalkozzanak Matovič, Sulík és Krajčovič (Peter Krajčovič, az Eurolab Lambda nagyszombati cég igazgatója - a szerk. megjegyzése) lopásával. Mivel az összes esetben, mikor tesztet vásároltak, közvetlenül a Biosenzor dél-koreai vállalattól vehettek volna, de nem így tettek, mivel pénzt kellett keresni”  mondta Fico.

A Smer elnöke közölte, hogy múlt év októberében az Állami Tartalékalap (SŠHR) darabonként 3,95 euróért vett antigénteszteket a nagyszombati vállalattól, decemberben Richard Sulík ugyanettől a cégtől 4,50 euróért vásárolta a tesztek darabját.

Ezeket az árakat Fico Marek Krajči által vásárolt gyorstesztekkel hasonlította össze, melyekért a volt egészségügyi miniszter 3,70 eurót fizetett darabonként a Biosenzor cégnek múlt februárban.

(br, tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?