Belehalt sebesülésébe a tíz nappal ezelőtt meglőtt holland újságíró

Peter R. de Vries

Belehalt sebesülésébe Peter R. de Vries ismert holland bűnügyi újságíró, akit a hónap elején egy célzott fegyveres támadás során lőttek meg Amszterdam belvárosában - közölte a holland sajtó csütörtökön.

Az újságírót a fején érte a súlyos sebesülés július 6-án este. A 64 éves de Vries éppen távozott egy televíziós stúdióból, ahol egy élő műsorban szerepelt.

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számított, és rendszeresen részt vett tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban. Jó kapcsolatai voltak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Az újságíró halála előtt egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vett részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáin.

A Peter R. de Vries elleni támadással összefüggésben két gyanúsítottat vett őrizetbe a holland rendőrség. A gyanú szerint az elkövető egy 21 éves holland állampolgárságú fiatalember lehetett. Mellette egy Hollandiában élő, 35 éves lengyel férfit is előállítottak, aki a sofőrje volt a menekülésre használt autónak.

Vilmos Sándor holland király a támadást követően mély megdöbbenését fejezte ki, és a demokrácia elleni támadásnak nevezte a bűnügyi újságíró elleni merényletet. A "jogállamiságunk sarokkövét jelentő újságírás elleni támadás, s mint ilyen, az alkotmányos rendünk elleni támadást jelent" - fogalmazott.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren csütörtökön közzétett üzenetében elszomorítónak nevezte Peter R. de Vries halálhírét, és hangsúlyozta: az oknyomozó újságírók munkája létfontosságú a demokrácia számára. "Mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük őket" - fogalmazott.

Charles Michel, az Európai Unió tagállamainak vezetőiből álló Európai Tanács elnöke üzenetében azt írta: szomorú nap ez a sajtószabadság számára. A meggyilkolt újságíróra emlékezve folytatni kell a harcot a szabad sajtó, a tolerancia és a demokrácia érdekében - emelte ki.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke üzenetében kijelentette: "mindig emlékezni fogunk" Peter R. de Vries bátorságára, mellyel a szervezett bűnözés leleplezéséért és a társadalom legsötétebb oldalának megvilágításért küzdött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?