Az érsekújvári Mária és Tamás Kristóf országos táncbajnokok

Családi album
Érsekújvár |

Országos bajnoki címet nyert standard táncok kategóriában az érsekújvári Nagy Mária és Kis Tamás Kristóf, a fiataloknak alig jutott idejük az ünneplésre, mert teljes gőzerővel készülnek a világbajnokságra.

Amikor egyeztettük az e heti interjú időpontját, kissé meglepett, hogy Marika és Tomi hajlandók reggel nyolc órakor beszélgetésbe elegyedni a sajtó munkatársával. Kiderült, hogy a nyári szünidőben a középiskolás fiatalok már az interjú előtt részt vettek a reggel hat órakor kezdő edzésen, és ezzel még korántsem ért véget a napjuk. Frissek, vidámak és sikeresek. Amikor beavatnak mindennapjaik kulisszatitkaiba, arra is fény derül, mennyi időt és energiát fektettek a bajnoki cím megszerzésébe, és a táncosok számára most jön még csak a java!

A bajnok is beveti az ágyát

Utoljára 2018 őszén találkoztunk, amikor a gyerekek elárulták, egy év múlva már az ifjúsági korosztályban versenyezhetnek. Akkor arról számoltak be a táncosok, hogy a romániai Nagyszebenben rendezett táncvilágbajnokságon negyvenkét ország hatvanhét induló táncospárja közül jutottak be az elődöntőbe. Érsekújvárban a Viva cup pontszerző versenyén elsők lettek. A 2001-ben alapított érsekújvári VIVA tánciskola két rendkívül tehetséges magyar neveltje már 2016-ban aranyéremmel és országos bajnoki címmel tért haza Léváról, az Országos Társastánc Bajnokságról. Vadkerti Viktor és Vadkerti Henrietta, a versenytáncosok tanárai azóta az edzői munkába is bevonták őket, már ők tanítják a kisebbeknek a különféle technikákat és adnak tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjenek versenyhelyzetben. Akkor még az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanulói voltak, jelenleg a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia diákjai, kereskedelem szakon. Családjaik évek óta felvállalják az utazással és a szervezéssel járó megannyi feladatot. A versenyeken ők a leghangosabb és leglelkesebb szurkolótáboruk. Marika és Tomi azt is nyugtázzák, hogy a győzelmet követő eufórikus hangulat után ugyanúgy részt vesznek a családi életben, tartják a kapcsolatot a barátaikkal, mint minden más fiatal. Nekik is be kell vetniük az ágyukat, kivinni a szemetet, elmenni a boltba, emellett beiktatni az edzéseket, oktatásokat a mindennapokba. Mindketten négyéves koruktól táncolnak.

Milyen egy táncos hete?

A koronavírus helyzetben a versenytáncosok elsősorban az otthoni erősítő edzésekre összpontosítottak. „Amint enyhítettek a szigorításokon, kimentünk táncolni a szabadba. Az egyik alapiskola udvarának betonfelületén táncoltunk a kihangosított zenére. Az enyhítések alatt jóval gyakrabban edzettünk” – mondta Tamás Kristóf. „Évente több mint ötven verseny szokott lenni, múlt évben csak három bajnokság volt. Szerencsére mi tavaly másodévesek voltunk a saját ifjúsági kategóriánkban, nem voltak olyan nagyratörő céljaink, de most nagyon reméljük, hogy nem zárják le a határokat!” – hangsúlyozta Mária. A fiatalok elmondták, a táncszövetség meghívta őket Somorjára a karantén-centrumba, ahol összpontosításon vettek részt. Az antigén-tesztelésen átesett versenytáncosokat így nem fosztották meg az edzés lehetőségétől és találkozhattak a társaikkal. Tamás Kristóf elárulta, átesett a koronavírus-fertőzésen, de különösebb problémái nem voltak. „Idén nem nagyon lesz szabadidőnk, mert a rendszeres fizikai felkészülésekre, hajnali edzésekre összpontosítunk” – mondta Marika. Jövő héten táncoktatással kezdődik a hét, de mindketten kisegítenek az edzőknek, hogy átadják tudásukat, tapasztalataikat a fiatalabb táncosoknak. Keddre vendégtanárt várnak, akivel reggeltől estig táncolnak csoportos és különórákon. „Igazából nem szorulunk diétára. Időnként előfordul, hogy annyira belefeledkezünk az edzésekbe és az egyéb tennivalókba, hogy csak később jut eszünkbe az evés. Ilyenkor egymásra nézünk és a másiknak bólintani sem kell, tudjuk, hogy ő sem evett” – jegyzi meg kacagva Marika. Szerdán individuális órájuk és gyakorlati oktatásuk van, amit versenypróbának hívnak. Ezeken a kondíciós gyakorlatokon derül ki, milyen a versenytáncosok teherbírása. Most a standard táncokat és a latin táncokat is gyakorolják, hiszen tíztánc kategóriában augusztus 7-én és a latin táncok kategóriában augusztus 28-án mérettetik meg magukat országos szinten. Következő cél a standard világbajnokság, mely Drezdában lesz novemberben, minden országból a két legjobb pár indulhat a dobogóról. Csütörtöktől vasárnapig egy magyar és olasz származású táncospár oktatja őket, a világ ötödik legjobb párja érkezik megosztani velük a tapasztalatait és jön még egy kiváló tanárnő Nagymihályból. Idén nem valósulhatnak meg a tánctáborok, így némileg pótolják a vendégoktatók a továbbképzés és a gyakorlás lehetőségét.

A dobogó legfelső fokán

Az érsekújvári versenytáncosoktól megtudtuk, rendkívüli boldogságot jelent állni a dobogó legfelső fokán, ám ennél is nagyobb elégtétel számukra, ha érzik, hogy jól teljesítettek és elismerő visszajelzést kapnak a tanáraiktól. Számukra a legnagyobb jutalom a tánc adta örömérzés. A gyerekek szülei elmondták, nem biztos, hogy technikai szempontból el tudnák dönteni, hogy a gyerekek hibátlanul teljesítettek, de megérzik, ha remek formában vannak és esélyesek a győzelemre. „Vannak olyan napok, amikor mindketten érezzük, hogy ma nem fog menni a gyakorlás. Olyankor lazítani kell, nem szabad görcsösen akarni és egymás ellen fordítani a dolgokat” – mondta Tomi. Táncpartnere Marika azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy mindenképpen időt kell szakítani más szabadidős tevékenységekre, családra, barátokra, hogy egészséges egyensúlyt teremtsenek magukban. Elismerően szóltak az edzőikről és a szüleikről, akiktől nagyon sok biztatást és támogatást kapnak.

Búcsúzásul Tomi elárulja, volt példa arra, hogy hazaérkezett a külföldi versenyről, lecsapta csomagját és rohant a táncedzésre. Ilyenkor bizony megesik, hogy egyik vagy másik tesója hitetlenül csóválja a fejét. A fiatalember sosem magyarázkodik és Marikával együtt búcsúzóul is csak annyit mondanak: az edzésekre fordított időt sosem érzik elvesztegetettnek, mert a tánc az életük, a szenvedélyük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?