A bolygó krónikása

Vasárnap

Pár héttel ezelőttig elképzelni sem tudtuk, hogy valaha testközelből átéljük egy tornádó tombolását. A szomszédos Csehországban mégis megesett. A történtek okozója pedig az a klímaváltozás, amely az egykori amerikai elnök, Donald Trump szerint valójában nem is létezik.

A hosszú ideig szinte láthatatlanul munkálkodó ellenséget senki sem vette elég komolyan. Van azonban valaki, aki évek óta igyekszik meggyőzni minket arról, hogy kifutunk az időből.

Sir David Attenborough angol természettudós neve ismerősen csenghet, hiszen életünk különböző szakaszaiban mindannyiunk nappalijába beköltözött. Nagyszüleink emlékezetében ifjú titánként van jelen. Szüleink szemében az a tiszteletreméltó úr, aki valami olyat mutatott nekik, amit addig senki. Számunkra pedig olyan, akár egy kedves nagypapa, akinek csüngünk minden szaván, mert az életigazságokat, amelyeket igyekszik továbbadni, nemcsak hallgatni érdemes, hanem megszívlelni is.

Sir David, aki generációk számára a természet szinkronhangját testesíti meg, már gyermekként is sokat játszott az egyetem parkjában, ahol köveket, fosszíliát gyűjtött. Leleményessége korán megmutatkozott. Amikor az oktatási intézmény állattani intézetének gőtékre volt szüksége, ő vállalta a beszerzésüket. Darabjukat pedig három pennyért adta el az illetékeseknek, azt azonban nem volt hajlandó elárulni, honnan szerzi be a kétéltűeket. A nem is olyan titkos lelőhely pedig a főépület bejáratától körülbelül öt méterre található tavacska volt. Az állatvilág iránti rajongása csak fokozódott, amikor tízévesen részt vett Archibald Belaney, a Szürke Bagoly (angol származású kanadai­indián író, természetvédő és vadász – a szerk. megj.) egyik előadásán. A fiatalkori kedvtelés nem múló fellángolás volt, végül természettudományból diplomázott.

Most óriási stábbal, egy csomó eszközzel és a föld számos pontján forgat. Ezért is szinte hihetetlen, hogy kezdetben a cseh származású Charles Lagus operatőrrel egy-egy helyszínen kettecskén ügyködtek. A rátermettsége azonban még a kezdetleges körülmények között is utat tört magának.

Így nem meglepő, hogy 1967-ben, a színes televíziózás indulásakor még arra is felkérték, legyen az induló BBC 2 vezetője. Neki köszönhetőek többek között a snooker- és rögbimeccsek közvetítései, de ő indította hódító útjára Monty Python Repülő Cirkuszát is. Öt évvel később mégis lemondott, a szíve visszahúzta a vadonba.

Időközben a munkája a mindennapi életében is teret követelt magának. Ez alatt azonban nem azt értjük, hogy rengeteget volt úton, hanem a családjával közösen dédelgetett, folyamatosan gyarapodó állathadseregére gondolunk. Gyermekei Susan és Robert imádták az őket körülvevő nyüzsgést, de még Mrs. Attenborough, azaz Jane is partner lett férje törekvéseiben. Erre pedig szükség is volt, mivel gyakran gondoztak néhány problémás egyedet is. Egyszer egy az anyjától túl korán elválasztott, gyomorbántalmakkal küszködő gibbonbébit bíztak Jane gondjaira. Ő pedig nem volt rest, egy hordozókendőben magára kötötte a nyugtalan csöppséget. Jane módszere egészen addig működött, amíg meg nem csörrent a telefon. Sammy, a kis gibbon ugyanis nagyok büfögött, amit a hívó fél nem tudott mire vélni.

Jane egészen a negyvenhetedik házassági évfordulójuk napján bekövetkezett haláláig volt férje támasza. Még megérte David lovaggá ütését, azonban nem ez volt az egyetlen közös emlékük a királyi családról. Évekig együtt izgulták végig II. Erzsébet karácsonyi beszédének felvételét, Attenborough látta el ugyanis a produceri feladatokat. Ennek az együttműködésnek a legemlékezetesebb pillanata ahhoz az ötlethez kötődik, hogy az az évi köszöntőt az istállóban rögzítsék. Egy rakoncátlan, folyamatosan pofákat vágó ló miatt azonban kénytelenek voltak többször is megismételni a felvételt.

A közel hét évtizede tartó karrierje során láthattuk már kenuban, fák tetején, barlangok mélyén, jégtáblákon kúszni, orángutánokkal játszadozni, de hőlégballonból integetni is. Olyan történeteket mesélt, amik képesek a 20. és a 21. század emberét egyaránt megérinteni. Mindig komolyan veszi a kutatási eredményeket, de soha nem felsőbbrendű, nem tudóskodni szeretne. Sokkal inkább az a célja, hogy hidat építsen a tudomány és a hétköznapi emberek között. Nem kioktat, felismerésekhez vezet el. Mindezt pedig olyan megnyerő módon teszi, hogy mindannyian tanulni szeretnénk tőle.

Mikor ezeket a sorokat írom, kilencvennégy éves vagyok. Páratlan, rendkívüli élet áll mögöttem. Csak most döbbentem rá, mennyire rendkívüli” – indítja monológját David Attenborough tavaly megjelent remekművében. Az Egy élet a bolygónkon címet viselő mozit, amely az egyik legutóbbi filmajánlóból a Vasárnap olvasóinak is ismerős lehet, eddigi munkássága összegzésének szánta. Most először saját magát állítja a középpontba. Ez pedig nem véletlen. Soha nem változott annyit a környezetünk, mint Sir David életében. Ahhoz sem voltunk még ilyen közel, hogy elmondhassuk: úgy fest, látjuk a végét…

Amikor megszületett, a Föld kétmilliárd embernek adott otthont, a vadon aránya pedig 70%-ot tett ki. Ma csaknem hatmilliárddal vagyunk többen, az érintetlen területeket pedig 35%-nyira zsugorítottuk. A film a legmodernebb technikával készült, a nézők mégis szürkés képeket láthatnak, pont, mint a híres tévés karrierjének kezdetén. Ennek pedig az az oka, hogy elrontottuk. Nem, ez nem azt jelenti, hogy a bolygónk van veszélyben, sokkal inkább mi, emberek.

Ez az én tanúvallomásom. A globális hanyatlás története egyetlen emberöltő alatt. De itt nincs vége. Ha ezen az úton folytatjuk, a veszteség, amely életem meghatározó része volt, eltörpül majd amellett, ami még csak most következik” – jelenti ki Sir David. Furcsának tűnhet a hasonlat, hiszen tanúvallomást legtöbbször bűncselekmények esetében szokás tenni. Ez pedig most sincs máshogy. Az emberiség elpusztította az édenkertet, amit örökölt. Azokat a helyeket, amelyeket Attenborough a múlt század közepén a kanapén ülők kedvéért fedezett fel, ma már hiába keresnénk. Egész egyszerűen eltűntek. A szomorú adatokat hallgatva, s a könnybe lábadt szemű példaképet látva a szégyené és a lelkiismeret-furdalásé lesz a főszerep. Az ijesztő tények után viszont javaslatokat is tesz, amelyek segítségével még most, a huszonnegyedik órában is megmenthetjük önmagunkat. „Van egy elv, amely mindennél fontosabb. A természet a legnagyobb szövetségesünk és a legnagyobb inspirációnk. Azt kell tennünk, amit a természet mindig is tett, hiszen az élet rejtélyét már rég megoldotta. Egy faj csak akkor boldogul, ha körülötte minden más is jól működik. Ha ezt a valóságot elfogadjuk, megoldhatjuk az előttünk álló problémákat.”

Csak rajtunk áll, hogy milyen jövő vár ránk. Ahogy Sir David fogalmaz, már nem az intellektusunkra van szükség, hanem a bölcsességünkre.

 

Szöveg Tilajcsík Dóra

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?