5 tipp, ha új hobbit keresünk a gyerekeknek

Vasárnap

Szinte még el sem kezdődött a vakáció, de máris találkozni olyan gyerekekkel, akik unatkoznak. Amit terveztek a nyárra már megtették, és ha nem akarjuk, hogy egész nap a számítógép vagy a televízió előtt üljenek, bizony tenni kell valamit. Erre a legjobb megoldás, ha új hobbit keresünk nekik.

1. Horgászat

A természet közelsége, csend és nyugalom, a legtöbb horgász ezt szereti ebben a sportban. Valóban, a nyári kánikula elől jó elmenekülni egy tó- vagy egy folyópartra. Hogy az első alkalmakkor is legyen sikerélmény, igyekezzünk olyan helyet választani, ahol szinte biztos, hogy lesz kapás. Ha pedig nem vagyunk jártasak a horgászatban, de a gyerekünk szívesen kipróbálná, ne beszéljük le róla. Legyünk mellette, és fedezzük fel együtt a szépségeit.

2. Csapatsport

Az utóbbi, magányos időszak után még jobbat tesz a gyerekeknek, ha kipróbálnak valamilyen csapatsportot. Végre kortársak között lehetnek, megtanulnak alkalmazkodni, és közösségben gondolkodni. A sport áldásos hatásait pedig még meg sem említettük.

3. Hangszer

Most aztán mindennap lehet gyakorolni, így nincs is jobb pillanat arra, hogy a gyerek kipróbálja, milyen hangszeren játszani. Ismertessük meg minél több hangszerrel – ne féljünk, nem kell mindet megvásárolni, elég, ha a hangzásukat és a külalakjukat megmutatjuk neki –, és válasszon ő, neki melyik tetszik a leginkább. Ha a közelben van zeneiskola, szerencsések vagyunk, ha nincs, akkor keressünk olyan tanárt, aki online is oktat.

4. Rajzcsoport

A kreatív, alkotni szerető gyerekeknek keressünk nyári rajzcsoportot, esetleg olyan tanfolyamot, ahol megtanulnak agyagozni, korongozni. Nem egyszerű ilyen tanfolyamokat találni, főleg a gyerekek számára, de ne adjuk fel, keresgéljünk tovább, hátha a közeli művészeti iskolák készülnek ilyesmivel a nyárra.

5. Lovaglás

Talán nincs olyan gyerek, aki ne próbálná ki a lovaglást. Szerencsére ebből aztán bőven válogathatunk, hiszen Dél-Szlovákiában egymást érik a lovastanyák, a lovas táborok. Keressünk olyat, amely kezdőkkel is foglalkozik, ha pedig felnőtteknek szóló oktatás is van, pattanjunk lóra mi is!

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?