Matovič cáfolta, hogy bármi köze lenne az antigénteszteket biztosító céghez

Igor Matovič
Pozsony |

A Kormányhivatal elutasítja, hogy a kormány „megszedte” volna magát a közbeszerzéseken. Az Állami Tartalékalap (SŠHR) ellen a tesztvásárlással kapcsolatban felhozott vádakra reagáló állásfoglalást Ľubica Janíková, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szóvivője bocsátotta a TASR hírügynökség rendelkezésére szerdán.

Az antigéntesztek beszerzésének módját két ellenzéki politikus, Robert Fico, a Smer elnöke és Peter Pellegrini független képviselő, a parlamenten kívüli Hlas elnöke is bírálta. Janíková leszögezte: Igor Matovič (OĽaNO) volt kormányfő és pénzügyminiszter kizárta, hogy bármilyen módon kötődne ahhoz a nagyszombati  céghez, amely az antigénteszteket biztosította.

A szóvivő emlékeztetett: Fico és Pellegrini kormányaira volt jellemző, hogy a közbeszerzéseken „szedték meg” magukat. Ezt bizonyítja az a sok hozzájuk köthető jelölt is, akik most terheltként előzetes letartóztatásban vannak, és egymásra vallanak. Az állásfoglalás felidézi Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap volt igazgatójának ügyét is, aki ellen szintén büntetőeljárás van folyamatban. „Mindkettejüknek (Ficónak és Pellegrininek – a TASR megj.) azt javasoljuk, hogy a jelöltjeik által elkövetett bűncselekmények felderítése során működjenek együtt a rendőrséggel” – zárul az állásfoglalás.

Pellegrini kedden távozásra szólította fel Ján Rudolfot, az Állami Tartalékalap (SŠHR) igazgatóját, arra reagálva, hogy az intézmény egy nagyszombati cégtől vásárolt antigénteszteket. A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) korábban megállapította, hogy a SŠHR az egyik tesztvásárlás alkalmával megsértette az átláthatóság és az egyenlő bánásmód elvét. A tartalékalap fellebbezett, a döntés tehát nem jogerős. Pellegrini Matovičot is távozásra szólította fel.

A Smer látni akarja az Eurolab Lambda nagyszombati cég könyvelését, melytől a kormány antigénteszteket vásárolt. A párt arra gyanakszik, hogy a kormány azért nem közvetlenül a dél-koreai cégtől, hanem a nagyszombati vállalat közvetítésével vásárolta meg a teszteket, mert így tudta „megszedni magát”. Fico szerint a nagyszombati cég vezetése kötődik Matovičhoz és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszterhez is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?