63. Komáromi Nagydíj, sajátos vonásokkal

komarom

Hatvanharmadszor szólította rajthoz a kajak-kenus mezőnyt június derekán a Komáromi Nagydíj.

Sajátos körülmények között zajlott minden, az előkészületektől kezdve a verseny lebonyolításáig. Három ország 350 indulója ült vagy térdelt hajóba, a legkisebbektől a felnőttekig. Demin Viktor kétszeres korosztályos világbajnok kajakos január elseje óta a vendéglátó KKK klub elnöke, ő volt a nagydíj versenyigazgatója is. Mit őriz emlékezete a nagy hagyományú sportesemény újabb felvonásából?

„Lényeges, hogy a gyerekek újra versenyezhettek. Másfél éves kihagyás után nagydíjunk az első kétnapos sportesemény volt az országban. Tavaly ugyan – őszre halasztva – lezajlott a verseny, de csak egy napig tartott, szűkített műsorral. Idén örülhettek a gyerekek, versenyezhettek, ismerkedhettek, kiadhatták magukból, amit az edzések során magukba szívtak – húzza alá a nagydíj jelentőségét a vírussal teli hónapokban a huszonéves közgazdász végzettségű sportvezető, aki 2017 végén fejezte be profi kajakos pályafutását. – A Szlovák Kupába tartozó csapatversenyt idén is klubunk fiataljai nyerték, a nagydíjat pedig férfi K1-ben Marko Ujvári, aki komáromi, de jelenleg a Dukla sportklubban versenyez. Édesanyjával nálunk készült az év kihívásaira. Az első nagy eredménye a felnőttek között a poznani Európa-bajnokságon született, abban a négyesben ült, amely 1000 méteren hetedikként ért célba. (Azóta az U23-as poznani Eb-n is indult: felkészültségét K1 500 méteren elért 12. helye jelzi – a szerző megj.) Nagydíjunk másik két számában összesen ketten rajtoltak, mindketten a női K1-ben, s közülük a novákyi Lívia Vrecková lett idei női nagydíjasunk, a férfi C1-et pedig töröltük, mert nem volt elég érdeklődő.”

Nem csak ebben merültek ki a 63. nagydíj sajátosságai. Demin szerint már a szervezés időbeosztása is szokatlan volt. Máskor márciusban és április indul a munka java, idén azonban ekkor még nem lehetett hozzálátni. Végül két hét alatt kellett elvégezni azt, ami korábban két hónapig tartott. „Szervezői szempontból jó nagy adag kockázatot vállaltunk magunkra, mindössze négy nappal előtte kaptuk meg az illetékes hivatal beleegyezését a verseny lebonyolítására. Azzal a kikötéssel, hogy lezárt versenylétesítményben lesz a nagydíj, csak a versenyzők és edzők mehetnek oda, a teljes töltést lezártuk, még a szülők sem lehettek köztük, legfeljebb csak az aszfaltútról nézhették csemetéiket. A kialakult körülmények egyedi szervezést követeltek, ilyenre még nem volt példa a nagydíj több mint hat évtizedes történetében.”

Demin Viktor klubelnökként nem arról beszél, hogy milyen nagy fába vágta a fejszéjét. Gyerekkora óta voltak sportvezetői álmai. Versenyzői és sportágbeli tapasztalatait kellően ötvözheti gazdasági ismereteivel, a számára ismert két terület közti átmenet kihasználásával. Nagy szüksége lesz erre az ország tán legjelentősebb kajak-kenu bástyájának irányításában. Gyerek, utánpótlás annyi van, mint még soha, ami egy újabb kihívást jelent, ugyanakkor egy olyan klub élére került, ahonnan saját neveltjeik közül az 1988-as szöuli olimpia óta mindig kijutott(ak) valaki(k) az időszerű játékokra. És rövidesen már az egymást követő kilencediken versenyezhetnek a komáromiak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?