Mégsem épülhet meg a vágsellyei elkerülőút

Vágsellye
Vágsellye |

A Szlovák Útkezelőség megszüntette a közbeszerzési eljárást a vágsellyei elkerülőúttal kapcsolatban, és várhatóan csak 2022-ben pályázhatnak újra a nagyszabású beruházásra, tájékoztatta a város a lakosokat az önkormányzat hivatalos honlapján.

A vágsellyei lakosok túszokká váltak a saját városukban az elkerülő úthoz szükséges építési engedély kiadásakor tapasztalt adminisztrációs huzavona és a bonyolult közbeszerzési eljárás miatt” – mondta korábban Jozef Belický, Vágsellye polgármestere.

Régiós probléma

A járási székhelyen uralkodó közlekedési helyzet nem csak a helyieknek, hanem az egész régiónak problémát okoz. Nem értjük, hogyan kerülhetett sor erre a lépésre, nem tartjuk korrektnek az intézkedést. Nem a városnak kellene kérnie az államtól, hanem az államnak a várostól, hogy megépülhessen az elkerülőút. Csaknem minden nap küzdöttünk, kopogtattunk, kérvényeket, petíciókat írtunk, tiltakozásokhoz csatlakoztunk, hogy felhívjuk a figyelmet az áldatlan állapotokra” – áll a városi hivatal állásfoglalásában. A városi nyilatkozatban az olvasható, hogy az önkormányzat érintett, mi több „sértett” fél ebben az ügyben, nem a város hirdetett közbeszerzési eljárást. A Szlovák Útkezelőségnek a közbeszerzési eljárás lezajlásakor érkezett meg a döntés, mely szerint az Integrált Infrastruktúra Operációs Program vezető bizottsága úgy döntött, az I/75-ös vágsellyei elkerülőút projektet leveszik a nemzeti programok listájáról, így támogatást sem kaphatnak a beruházásra. A Szlovák Útkezelőség legközelebb 2022-ben nyújthat be pályázatot erre a célra.

Harcolnak tovább

Andrej Doležal közlekedésügyi miniszter idei tavaszi, a Vágsellyei Városi Hivatalban tett látogatásakor hangsúlyozta, ha június végéig sikerül elintézni az építési engedélyt az elkerülőút hiányzó első három kilométerére is, az útkezelőség kihirdetheti a közbeszerzési eljárás győztesét. Jozef Belický májusban találkozott a szóban forgó parcella tulajdonosával, és sikerült elintézni az építési engedélyt erre a szakaszra is, amely hivatalosan július 12-től lett volna érvényes. „Becsapottnak érezzük magunkat, mert mindent megtettünk annak érdekében, hogy az elkerülőút megépítését megkezdhessék. Külön értesítést nem kaptunk, csak az útkezelőségnek küldött levélből értesültünk a döntésről. Nem nézhetjük tétlenül a történéseket, Vágsellyének szüksége van az elkerülőútra, a város jelenlegi vezetése hét éve harcol érte” – áll a városi hivatal állásfoglalásában.

Forgalomkorlátozás

Idén márciusban forgalomlassító kocsisor blokkolta a közlekedést a hídon és a Vágvecse városrészben lévő körforgalomnál lévő bekötőutakon. A tiltakozók hangos dudálással, lassú araszolással hívták fel az illetékesek és a lakosok figyelmét a városban uralkodó közlekedési káoszra. A tiltakozás mintegy tizenhat percig tartott, majd a helyszínre érkező rendőrök elkezdték irányítani a forgalmat. Az indulatosan dudáló konvojba a városi hivatal néhány vezető alkalmazottja is beállt. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere a tiltakozás idejében a közlekedésügyi minisztériumban tárgyalt az illetékesekkel. Már akkor úgy volt, hogy megvonják a támogatást, mert nem sikerült időben rendezni a telekviszonyt az első három kilométeres szakaszra. Szó volt arról, hogy a vágsellyei helyett az eperjesi elkerüőút építésére fordítják a támogatást.

A vágsellyei térségben 465 telektulajdonost szólítottak meg, az ingatlanokat mintegy nyolc millió euró állami támogatásból vásárolták fel.

A tiltakozó kocsisorban volt Oliver Berecz, Vágtornóc és Roman Urbánik, Mocsonok polgármestere, a támogatók között feltüntették Deáki, Pered, Vágkirályfa, Vágfarkasd, Negyed, Zsigárd, Vághosszúfalu, Sopornya, Felsőkirályi és Köpösd (Hájske) önkormányzatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?